– Milyen végzettséget szereztél itthon?
– Egy gimnáziumi érettségi van a hátam mögött. Nyilvánvaló volt számomra, hogy tovább kell tanulnom, de még nem döntöttem el, hogy mit, az a lényeg, hogy olyan területen helyezkedjek el, amit szeretek is. Még keresem önmagam.
– Hogy kerültél Németországba?
– Teljesen a véletlennek köszönhető. Egyik nap ücsörögtem a számítógép előtt, unottan nézegettem a weboldalakat, amikor megláttam egy reklámot: " Irány Németország, legyél te is au-paur!" Először nem volt teljes rálátásom arra, hogy mit jelent au-pairnek lenni, de hamar utána jártam. Mindent megtudtam a dologról. Nem csak az interneten olvastam utána, de közvetlen már volt, vagy jelenlegi au-paireket is megkérdeztem. Abban a pillanatban hezitálás nélkül eldöntöttem, hogy élni szeretnék ezzel a lehetőséggel.
– Miért döntöttél a külföldi munka mellett?
Többek között azért, mert így tökéletesen tudom bővíteni a nyelvtudásom. Már korábban is megfordult a fejemben, hogy jó lenne külföldre utazni és ott elsajátítani a nyelvet, így hát kapva-kaptam az alkalmon. Rá negyed órára már meséltem is édesanyámnak, hogy mik a terveim. Meglepően helyeselte a dolgot. Ezután nagyon hamar léptem is, felvettem a kapcsolatot az illetékessel és szinte hip-hop kint is voltam.
– Hol sikerült elhelyezkedned?
– Először északra mentem a tengerpartra, Timmendorfer Strand-ba. Sajnos ott rosszul alakultak a dolgok, egy hónap után kénytelen voltam lépni, másik helyre utazni, így kerültem a jelenlegi helyemre, a Dél-németországi Freising-ba. Egyszerűen imádnivaló városka, már az első nap beleszerettem.
– Mi a feladatod au-pairként, hogy áll össze egy napod?
– Hétfőtől péntekig reggel fél nyolcra érkezem a család lakásába, de előtte még beszerzem a reggelihez szükséges friss pékárukat, tejet. A közös reggelit követően a szülők másfél éves kisfiát felkészítem a napra, mosakodás, öltözés, majd irány a bölcsi. Innen hetente kétszer, háromszor német kurzusra megyek, a többi napokon pedig bevásárolok a családnak, a délelőttöm többi része szabad. Fél háromkor megyek ismét a bölcsibe, s ha jó idő van, egy nagy sétával egybekötve közösen megyünk haza. Ott elmosogatok, elpakolok, takarítok, rendet rakok, közben játszom a kicsivel, este fürdetés, vacsora. Szombaton is megyek a családhoz, mert akkor is dolgoznak, ilyenkor egy kicsit később érkezem, s csak délután egy óráig vagyok ott. Persze vannak kivételes helyzetek, amikor például a szülők elutaznak és több napig a családnál kell vigyáznom a gyerekre.
– Meddig maradsz kint?
– Ha nem jön közbe semmi és továbbra is elégedettek lesznek velem, akkor jövő év márciusáig leszek náluk, de a folytatást még nem tudom. Amennyiben találok valami komolyabb munkát, szívesen maradnék Németországban, el tudom képzelni itt a jövőmet.
– Dolgoztál már küldöldön?
– Nem, sőt, most először járok külföldön. Erre mondtam, ha már lúd, legyen kövér, rögtön egy évre jöttem.
– Látsz valami különbséget a hazai és a kinti hétköznapok között?
– Első nekifutásra, azt mondtanám, hogy szerintem semmiben sem különböznek a németek a magyaroktól, legalábbis eddig ez a tapasztalatom. Itt is vannak jobb és rosszabb emberek. Jobban belegondolva azonban egy dolog nagyon szembe tűnő, az itt töltött három hónapom alatt még egy németet sem hallottam panaszkodni. Ehhez képest mi magyarok rengeteg időt töltünk ezzel, s nem azon van a lényeg, hogy jogosan tesszük-e.
– Mi a helyzet a honvággyal? Most először vagy ilyen huzamosabb ideig távol az otthonodtól.
– Rosszabb napjaimon úgy érzem, legszívesebben itt hagynék mindent és hazamennék a családomhoz, a barátaimhoz. Ez számomra az egyetlen negatívum, mindenkim Magyarországon van. Nyilván itt is tudok barátokat szerezni magamnak, de sokkal többet jelentenek a régiek.
