Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szilágyi Tibor visszatért Veszprémbe

2013. június 6. 10:13 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Megkezdték a próbáit Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének a Veszprémi Petőfi Színházban. A darabot a Kossuth, Jászai -és Balázs Béla díjas, kiváló és érdemes művész Szinetár Miklós állítja a színpadra. A produkció ősszel látható a teátrumban.

Szinetár Miklós az elmúlt négy évben a Petőfi Színházban színpadra állította a Tisztújítás, a Koldusopera és az Iphigeneia Auliszban című darabokat. Most újból visszatért a teátrumba. Mint mondta, ő Veszprémbe mindig hazajön, nagyon megszerette a társulatot és örül annak, hogy a nézők is szeretik a színházat. A 81 éves Szinetár Miklósnak jelenleg három ország öt városában tíz rendezése van műsoron. A legendás színházi szakember az olvasó próbán elmondta: A víg özvegy az egyik kedvenc operettje. Az Operett Színházban 1995-ben rendezte meg az előadást, az a produkció Japánban, Németországban és Olaszországban is vendégszerepelt. Szentpéterváron hat évvel ezelőtt állította színpadra, legutóbb pedig Kazahsztánban, Almatiban volt premierje ezzel a darabbal, ám minden egyes alkalommal más előadások születtek.

-  A környezet, a színészegyéniségek, a társulatok színessége, a mindig elölről elkezdett alkotói munka soha nem eredményezett még egyforma bemutatókat. Itt Veszprémben is egy új és más produkció születik majd, mint az előzőek. Erre garancia az a remek csapat, amelyet itt megismerhettem az elmúlt években. Szeretem az operettet, nekem szívügyem ez a műfaj, de nagyon vigyáznunk kell mindig arra, hogy ne legyen cukrozott és olcsó. Az operett egy végtelenül lázadó, szemtelen, pimasz műfaj. Benne van a mese és a dráma, az egész élet, mindent kinevet, ironizál, a végleteket feszegeti. A víg özvegy egy Carpe diem darab, ennél életszeretőbb, életigenlőbb mű kevés van. Szinte az összes dala ilyen hangulatot áraszt. Sugározza, hogy minden reménytelenség ellenére az élet jó, szép és élni való. Persze, emögött észrevehető és tetten érhető a finom szomorúság. Ami pedig az aktualitást illeti, lehet találni azt is ebben a műben, hiszen ez az operett arról szól: adott egy kis ország, amelyik eladósodott, és, hogy ebből kilábaljon, mindenre képes  - többek között erről beszélt Szinetár Miklós a darab olvasó próbáján.

Szilágyi Tibor

A veszprémi előadásba vendégként érkeznek Keszei Bori és Kóbor Tamás operaénekesek és egy szerepre visszatér Szilágyi Tibor. A népszerű Kossuth-és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész az 1960-as évek végen a Petőfi Színház tagja volt, majd az 1990-es években játszott és rendezett a teátrumban.

A víg özvegy című operett a következő évad őszén látható a Veszprémi Petőfi Színházban.

Lehár Ferenc: A VÍG ÖZVEGY

Átdolgozta: Kállai István és Szinetár Miklós

Szereposztás:

Zéta Mirko Nagykövet:SZILÁGYI TIBOR Kossuth-, Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész
Valencienne, a felesége:KESZEI BORI
Glavari Hanna:HALAS ADELAIDA
Gróf Daniló Danilovics:SZELES JÓZSEF
Camille de Rosillon: KÓBOR TAMÁS
Nyegus, követségi titkár:KŐRÖSI CSABA
Kromov, követségi tanácsos: MÁTÉ P. GÁBOR
Olga, a felesége:CSARNÓY ZSUZSANNA Jászai-díjas
Bogdanovics, kereskedelmi attasé:SZŰCS LÁSZLÓ
Sylviane, a felesége:DOMINEK ANNA
Raoul Saint Briosche: NAGYHEGYESI ZOLTÁN
Cascada:TÓTH LOON
Praskovia: MÓDRI GYÖRGYI
Prischich, Praskovia férje:BAKODY JÓZSEF Aase-díjas
Tánckar, Kórus

Díszlettervező: PERLAKI RÓBERT Örökös-tag (Fehér Miklós díszlettervei nyomán)

Jelmeztervező:  BALLA ILDIKÓ

Koreográfus:PETŐ LÁSZLÓ

Koreográfus asszisztens: HÁTSZEGI ERIKA

Ügyelő: SZENTMIKLÓSI ILDIKÓ Magyar Teátrum-díjas

Súgó: MÓDLI ZITA

Korrepetítor:GYŐRFI JUDIT

Karmester:OBERFRANK PÉTER Liszt-díjas

Rendezőasszisztens:PÁPES MÓNIKA

Rendező: SZINETÁR MIKLÓS Kossuth-, Jászai- és Balázs Béla-díjas, kiváló és érdemes művész

vehir.hu
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.