Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az egész ország megismerhette

2013. június 16. 22:43
Fináléjához érkezett a TV2 tehetséggondozó műsora, a hétvégén kiderült, ki Az ének iskolája osztályelsője. A veszprémi Arany Timiért is szoríthattunk.

A 14 éves ifjú hölgy egészen a döntőig menetelt, az osztály 6 legjobbja közé választották. A két fordulós döntőben mind a 17 tanuló fellépett a hétvégén, a 6 legjobb diák pedig szóló produkciókkal és sztárokkal közös duettekkel mérte össze énektudását. A műsor végén a tanárok és a 15 fős tantestület összesített pontszámai alapján dőlt el, ki Az ének iskolája legjobbja, s ők úgy döntöttek, hogy Farkas Zsolti volt a legeredményesebb.

Fotó: tv2

Arany Timi természetesen nem csalódott a végeredményt illetően, hiszen rengeteget tanult a forgatások alkalmával. Korábban a Mokka című műsorban úgy nyilatkozott, sok segítséget kapott a társaktól és rengeteg hasznos tanácsot kapott tanárától, Király Viktortól is. - Főleg feloldódni segített - emelte ki a legfontosabb leckét a veszprémi tehetség, aki jelenleg több darabban is próbál a Pannon Várszínházban. Mosolyogva hozzzá tette: - A végefelé kezdtem elhinni, amit mondott rólam.


Timi a vasárnapi döntőben Nikával énekelt duettet

Király Viktor egyébként azt nyilatkozta nekünk, arra is lát esélyt, hogy Timi legyen az osztályelső, aki egyébként elégedetten fejezte be Az ének iskoláját, hiszen rengeteget nyert azzal, hogy a televízióban szerepelhetett, megmutathatta énektudását. Jó úton halad, hogy megvalósítsa álmát, énekesnő szeretne lenni.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.