Miközben a Laczkó Dezső Múzeumban már délután is kézműves foglalkozással és tárlatvezetéssel várták a családokat, a várban is megindultak az ünnepi rendezvények. A Dubniczay-palota udvarán zenei produkciókat hallgathatott a közönség DJ Titz felügyelete alatt, fellépett az új lemezzel jelentkező rátóti rapper, Sub Bass Monster, jazzkoncertet adott a Junior Dixieland Trio, este pedig slam poetryvel és táncszínházzal ostromolták meg az érdeklődők verbális és vizuális ingerküszöbét.
Ugyanitt este nyolctól Nagy Bandó András író, költő, humorista tartott szabad tárlatvezetést. Elmondta: örült a felkérésnek, még sosem csinált ilyesmit, igyekezett is alaposan felkészülni a kiállításból. Nem meglepő módon a képzőművészeti alkotásokat irodalmi produktumokkal társította. Elsősorban a Nyugatosok életművéből szemezgetett, „mert ők abban az időben alkottak, amikor az itt látható képek nagy része előkerült”. Úgy fogalmazott, hogy a hajléktalan sorsra ítélt képek ebben a palotában leltek otthonra – a gondolatmenethez egyik saját, a hajléktalansorsról szóló költeményét társította.
Sötétedés után a múzeumnál gyülekező tömeg felkísérte a tűzkereket a várba, ahol a Szent Mihály székesegyház előtt meggyújtották a kerék fáklyáit. Az égő szerkezetet innen vitték vissza a múzeumhoz négy állomást érintve, melyek a négy évszakot szimbolizálták: a székesegyház az őszt, a Szaléziánum a telet, az Óváros tér a tavaszt és a múzeumkert a nyarat. A múzeumnál máglyát raktak, az est itt folytatódott.
De mi ez a sok tűz? Mindez ősi, a kereszténységnél is korábbi hagyományokra vezethető vissza. Szent Iván napján a legrövidebb az éjszaka és a leghosszabb a nappal. Ekkor fordul meg a tendencia: innentől kezdve rövidülnek majd a nappalok, egészen karácsonyig. A napforduló már az ókorban is egyike volt a kiemelt ünnepeknek a római és a kelta kultúrkörökben.
A tűzugrás rituáléja egész Európában elterjedt, a népi hagyományok a tüzet mindig is mágikus eszköznek tekintették. Magyar vonatkozásban a tűzugrás szertartás a honfoglalásig nyúlik vissza. Az első írásos emlékek az 11. századból származnak. Különleges alkalmakkor, például nyári napforduló ünnepén vagy más jeles napokon, ünnepeken, ill. az emberi élet fordulópontjain gyújtott tüzet gonoszűzőnek, életmegújító hatásúnak tekintették. Az 1500-as évektől már hivatalosan is feljegyzik a Szent Iván éj napi tűzgyújtásokat, ugyanakkor nem csak Szent Iván éjjelén gyújtották, hanem később valamennyi ünnepi és örömtűz Szent Iváni tűz néven terjedt el.
