Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idegenvezetés a várbörtönben

2013. július 8. 15:22
A turizmus napon a nagyközönség betekintést nyerhetett abba a veszprémi épületbe, ahova a bűnözők feltehetőleg nagyon nem vágytak vissza.

A látogatókat dr. Szántai Orsolya, a törvényszék munkatársa vezette be a veszprémi várbörtönbe. Azonban mielőtt bevetettük volna magunkat a hűvösre, megtudhattunk néhány érdekes információt a város büntetés-végrehajtásának történetéről. Elhangzott, a 12. században már voltak vermek, amikben a törvényszegő embereket tartották. Ételt csak akkor kaptak, ha valaki hozott nekik, emellett rendszeres volt a testi fenyítés. Sokan nem is élték túl az itt eltöltött időt.

Kicsit előrelépés volt, mikor a 18. században megépült a várbörtön, ami aztán sok átalakítás után 1905-ben nyerte el végleges formáját. Az épület 2003-ig üzemelt, amíg a rabokat át nem költöztették a Kádárta mellett található intézetbe. Ez a fogvatartottaknak hatalmas megkönnyebbülés volt, hiszen a várbörtönben rendkívül sanyarú körülmények között éltek. Az 55 főre hitelesített épületben 1999-ben több mint 200 elítélt raboskodott. 1984-ig még vezetékes víz sem volt, ezért a rabok küblikbe végezték a dolgukat, emellett télen gyakran mértek mínusz fokokat a cellákban.

Ablak az udvarról nézve. Biztató, kedves látvány.

A bevezető után a turistacsoport elindult a börtönbe. Minden csupa kosz, a levegő dohos és nyirkos, a falakról pedig pereg le a vakolat. Az épületet már vagy 10 éve nem használják, de valószínű, hogy fénykorában sem volt valami kellemes hely.

Az első két pinceszintet jelenleg a törvényszék használja irattárnak. Miközben kimegyünk az udvarra mindenféle papírkötegekkel és aktákkal sűrűn megrakott polcok között haladunk el. Az ajtón kilépve egy növényekkel benőtt omladozó betonverem aljába érkezünk. Fenn a peremén még látható néhány darab elrozsdásodott szögesdrót. Ez volt az a szűk és nyomasztó udvar, ahova a rabok néha kijöhettek levegőzni.

szoba nyolc főre

Az igazi meglepetés azonban a törvényszék által még érintetlenül hagyott harmadik szinten várt. Szűk és kopár zárkák végig a folyosó egyik oldalán. Az ablakaikon dupla rács. Ráadásul egyedül egy cella volt kimeszelve és rendelkezett radiátorral - mint megtudtuk a börtönőr lakott itt. Első nézésre azt mondanák hogy két, maximum négy elítélt tölthette egy ekkora szobában az idejét. Az idegenvezető elmondta, egy ilyen zárkában nyolcan raboskodtak egyszerre. A folyosó végén egy sötét, ablaktalan szoba. Az idegenvezető elmondta, ez a legrégebbi cella, állítólag itt raboskodott Sobri Jóska is.

A börtön milyen ablakában?

A zuhanyzók sem túl bizalomgerjesztők. Szoktak azzal viccelődni, hogy a börtönben nem szabad leejteni a szappant, mert mikor lehajol valaki érte, azt csúnya meglepetés érheti. A várbörtönben kicsit más a helyzet. Itt azért nem szabad leejteni a szappant, mert a szűk helyen alig lehet érte lehajolni. Persze ez megvéd sok kellemetlenségtől, de az olyan zuhanyzóban, ahol télen néha mínusz fokokat mérnek, nem hinném. hogy bárki egy másodperccel is többet akarna maradni, mint amennyit muszáj.

A séta végén megkönnyebbülés volt kiérkezni újra a napsütésre. Még a verőfényes tikkasztó hőség is jól esett a dohos, mocskos, omladozó és kellemetlen szagú sötét cellák után. Ma sokan panaszkodnak, hogy a rabok „luxusellátást” kapnak a börtönökben. Ezzel lehet vitatkozni, de azokat a körülményeket, amik a várbörtönbe várták az elítélteket, senkinek sem tudnám kívánni.

Horák János
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.