Paco de Lucía neve egyet jelent a flamencóval, pontosabban a flamenco gitárral, annak zenéjével. Ez az a zene, amiről szerintem nem kell, és nem is lehet jól írni. Érezni, látni, élni kell, ahogyan az andalúzok teszik. Ott a flamenco olyan, mint a napfény. Egyszerűen csak van. Benne van a levegőben, az emberekben, a mindennapokban. És mi másról szólna, mint rólunk, történeteinkről, érzéseinkről.
Pontosan ezt kaptuk tegnap. Volt gitárjáték, ének, tánc. Volt pörgés, kikapcsolódás, élmény, mert emberek lehettünk, akik bátran élnek, szeretnek.
