Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-5°C
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-5°C

Varga Mihály a bankszövetség elnökével tárgyalt

2013. július 31. 12:53 // Forrás: mti
Megkezdődtek az egyeztetések a kormány és a bankok képviselői között a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelek kivezetésének lehetséges megoldásáról.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán hivatalában fogadta Patai Mihályt, a Magyar Bankszövetség elnökét. A miniszter és a bankszövetség elnöke az első találkozón sikeresen tisztázta "a lakáscélú devizahiteles problémák" rendezésének alapelveit. Ismertették azokat a javaslatokat, "amelyek mentén a csaknem 570 ezer deviza jelzáloghitel-szerződés kezelése elképzelhető" - közölte az NGM.

A megbeszélésen rögzítették, hogy az elmúlt években hozott intézkedések - az árfolyamgát bevezetése, a végtörlesztés, a kedvezményes forintosítás, a nemzetközi eszközkezelő létrehozása, az ügyfélsegítő programok beindítása - több százezer ügyfél számára jelentett pozitív változást, de minden ügyfélre kiterjedő, teljes körű eredményt nem hozott - áll a közleményben.

Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a megbeszéléseket reális határidőn belül célszerű lezárni, mivel az indokolatlan bizonytalanság kihathat nemcsak a pénzügyi rendszer működésére, hanem a gazdaság más folyamataira is - közölte az NGM. A találkozó végén megállapodtak abban, hogy a lehetséges megoldási javaslatok kidolgozása érdekében folyamatosan egyeztetnek az elkövetkezendő hetekben is.

vehir.hu
további cikkek
Hivatalos: érkezik az uniós pénzek első része Hivatalos: érkezik az uniós pénzek első része Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta Magyarország módosított, a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó, 4,6 milliárd euró (mintegy 1800 milliárd forint) értékű REPowerEU-fejezettel kiegészített helyreállítási tervét. 2023. november 23. 13:36 Új logisztikai központot nyitott Veszprémben a Balluff Új logisztikai központot nyitott Veszprémben a Balluff A négy korábbi helyi raktár összevonásával létrejött ötezer négyzetméteres logisztikai központ teljes és félautomata raktártechnológiai rendszereivel sokkal hatékonyabbá válik a termékkiszolgálás a régióban. 2023. november 17. 14:21 Leállt és valószínűleg újra sem indul a péti Nitrogénművek Leállt és valószínűleg újra sem indul a péti Nitrogénművek Kezdetben arról szóltak a hírek, hogy csak egy hónapra áll le Pétfürdőn a műtrágyagyártás, de a tulajdonos legfrissebb nyilatkozata szerint nem is tervezik az újraindítást, így 93 év után befejezheti a működését a Nitrogénművek. 2023. november 14. 9:04 Bővíti magyarországi-kutatás fejlesztési tevékenységét a Continental Bővíti magyarországi-kutatás fejlesztési tevékenységét a Continental Bővíti magyarországi kutatás-fejlesztési tevékenységét a Continental, a járműipari vállalatcsoport 280 új munkahely létrehozását tervezi. 2023. október 27. 9:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.