– 1986-tól vagy a zenei pályán, de sok más területen is kipróbáltad magad, miközben időről időre szinte teljesen eltűntél a közönség elől.
– Az eddigi karrierem három felvonásra osztható. Az első 1986-ban vette kezdetét, és ez az időszak természetesen lényegében az útkereséssel – és persze az arcfestéssel - telt. Viszont büszkeséggel tölt el, hogy a mai napig vállalhatónak tartom az ekkor született dalok gondolatiságát. 1995-ben gördült le először a függöny: lemostam a sminket és néhány évre visszavonultam.
Pierrot
– Később egy teljesen más területen mutatkoztál be.
– A második felvonásban egy sokkal rapszodikusabb, zeneileg kevésbé céltudatos időszak jött el az életemben. Azt is mondhatnám, kirajzolódott, hogy számomra nem csak a zene létezik, sok más területen is megtalálom az önkifejezés módját. A játékfejlesztést, vagy éppen a regényírást éppen ezért nem is nevezhetjük valódi kényszerpályának.
– Most a zene újra előtérbe került.
– Az új korszak gyakorlatilag Veszprémben vette kezdetét, itt léptünk fel először az új formációval. Ez a felvonás végképp a zenei hobbistáé. Persze nem tudom megtagadni, hogy zenész vagyok és élvezem a színpadot. De nem csak erről van szó. Rengetegszer kígyót, békát kiáltottam mindenre, ami manapság a zeneiparban történik – és a véleményemmel most is egyetértek –, ezzel együtt úgy érzem, nem igazságos, hogy csak beszélek és kritizálok, miközben nem teszek semmit. Létezik, nagyjából velem egykorú az a közönség, amely kíváncsi még az olyan típusú dalokra, amikben még van üzenet, lélek. Nekik szükségük van rám és a hozzám hasonlókra – függetlenül minden markáns zeneipari trendtől. Főként miattuk szólt a gong harmadszorra is.
Pierrot zenekarával a Rozé, Rizlin, Jazz napokon
– Mennyire nyúlsz vissza a múlthoz?
– Természetesen támaszkodom a múltamra, bolond lennék egy ilyen nagy repoertoárt nem felhasználni, még ha vannak új dalok is. A közönség nagy része végülis elsősorban nosztalgiázni jön el a koncertemre, és nem akarok csalódást okozni. Másrészt mint mondtam, nem esik nehezemre vállalni a régi dalokat, és emellett kihívásnak érzem ezeket új ruhába öltöztetni, olyanba, ami az épp aktuális zenekarnak – és persze a dalnak is – jól áll.
– Hogyan ítéled meg a hazai zenei piac alakulását? Lemezkiadóként és zenei producerként te is tevékeny részese voltál korábban.
– Megjártam a popzenei piac majd’ minden bugyrát, és rengeteg tapasztalatot szereztem. Óriási a változás. Talán elég, ha annyit mondok, a pályám elején rengeteget küzdöttem a szüleimmel, hogy megértessem velük, ez egy tisztességes pálya, itt lehet tisztes karriert építeni, meg lehet belőle élni. A sikereim később bebizonyították, hogy igazam volt. Azonban ma, a szintén zenész nagyfiamnak azt mondom, eszébe ne jusson komolyabban foglalkozni ezzel a pályával. Ma már nem ad megélhetést, nem is egy megbecsült szakma, a karrier pedig inkább lutri, és a siker is sokszor értéktelen. Ez egy haldokló, vagy talán már nem is élő popzenei ipar, ahol nem sokra megy a zenész az olyasfajta tiszta ambíciókkal, mint amilyenekkel én is indultam. Egy biztos: ma már nem állnék zenésznek.
– Igén széles a repertoárod: zeneszerző, szövegíró, előadó, producer, játékfejlesztő vagy, de közben még könyveket is írsz, illusztrációkat készítesz és interaktív filmet forgatsz.
– Valóban. Amolyan „multimédia művésznek” tartom magam, ami nem azt jelenti, hogy mindenhez egyformán értek, De mivel mindig is szenvedélyesen szerettem a komplex alkotásokat, úgy éreztem, muszáj egyszerre több dologgal foglalkoznom, és mivel ezt lelkiismeretesen tettem, idővel egyre közelebb kerültem ezekhez a látszólag eltérő, mégis az alkotásaim révén összefüggéseket mutató területekhez. Aztán egyikben-másikban – kellő óvatossággal – kipróbáltam magam.
"Ma már nem állnék zenésznek."
– A zeneiparon kívüli is a művészneved használod?
– Igen, egyelőre mindenhol. Ugyan egyetlen arcom van, mégis azt a felét, amelyet a közönség felé fordítok, már egyszer Pierrot-nak neveztem. A másik fél marad a „polgári oldalon”, a polgári nevemmel (Marosi Z. Tamás) illetve.
– Mi történt veled az elmúlt három évben, amíg nem voltál a szem előtt?
– Megnősültem, született egy újabb gyermekem, több időt töltöttem a „polgári oldalon”, a családommal. Emellett a játékfejlesztés több olyan részét is kipróbáltam, amit eddig nem, így például turisztikai játékok is felkerültek a palettára. De az elmúlt időszakban táblás játékokat is készítettem, könyveket írtam, zenés gyerekdarabhoz komponáltam, vagyis azért nem tétlenkedtem, és megintcsak néhány új dologba fogtam bele.
– Mit jelent számodra Veszprém?
– Korábban rendszeresen játszottunk az Oliva étteremben. Minden túlzás nélkül mondom, ilyen hangulatú kis szabadtéri koncertjeink nem voltak máshol, remek atmoszférája van a helynek. Legutoljára 2011-ben jártam itt „hivatalosan”: a Könyvhét alkalmából dedikáltam közösen – a nem mellesleg veszprémi születésű – Szélesi Sándorral a Jumurdzsák Gyűrűje című regényünket. De a turisztikai témájú játékprojektem is felkeltette a helyiek érdeklődését, talán ezek a tárgyalások is nemsokára folytatódnak.
