Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Több tízmilliós kára lehet a Vergának a rátóti tűz miatt

2013. augusztus 21. 15:36 // Forrás: mti
Több tízmillió forintos kára lehet a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.-nek a kedden, valamint a közelmúltban Veszprém-Gyulafirátóton keletkezett tüzek miatt; ugyancsak károkat okoz az is, hogy a rendkívüli események megzavarták a bőgésre készülő szarvasbikákat.

 Tengerdi Győző vezérigazgató elmondta: az elmúlt két hétben kétszer is tűz ütött ki Veszprém-Gyulafirátóton az erdészet területén, a tűz katonai lőtereket is érintett. A korábbi tűz során több milliós kár keletkezett: a néhány hektáros területen 70 bála égett el - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a keddi tűzben egy a korábbi katonai gyakorlat alatt kilőtt lőszer is felrobbant, és továbbiakat szedtek össze a tűzszerészek.

A mostani becslések szerint az erdőgazdaságnak több tízmillió forintos kára származhat a 16 hektár erdős-bokros terület kiégése miatt - mondta Tengerdi Győző, hozzáfűzve: a károk femérése még folyamatban van.

Az oltással és a lőszermentesítéssel járó munka, valamint az égő erdő jelentősen megzavarta a bőgéshez készülő szarvasbikákat - az ebből adódó károk egyelőre felmérhetetlenek - jelentette ki Tengerdi Győző. A szarvasbőgés nagyüzemnek számít a vadszati szezonban, ilyenkor a Verga területén 70 bikát szoktak kilövetni. A megzavart szarvasbikák most elvonulnak erről a helyről, és nem biztos, hogy a vadászatokon megtalálják őket - ebből újabb milliós károk lehetnek - összegezte Tengerdi Győző.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.