Hogy miért ezt a címet adtam az első blogomnak? Reményeim szerint kiderül az első tapasztalataim alábbi összegzéséből...
Mielőtt elkezdtem a munkát a csapattal, olyan voltam, mint egy gyerek, aki karácsonykor várja az ajándékot. Tudtam, hogy kapok valamit, de azt nem tudtam, hogy mit. Nagyon reménykedtem, hogy a "fa" alá nem unikumot raknak, mert azt nem szeretem. Aztán eljött az idő, amikor megkaptam a "csomagot". Ismerkedtem vele (velük) és megnyugodhattam, mert nem "unikumot" kaptam. A srácok olyan jól álltak a munkához, hogy hirtelen olyan nagyra tágult szemekkel álltam a pályán, hogy tudtam milyen küklopsznak lenni! :-)
Madarász János
Első ízben először igyekeztem elmondani a csapatomnak, mi az, amiben nagyon sokat kell fejlődniük (mindenben), ők pedig csak néztek rám és úgy csinálták mintha értenék – régen én is így csináltam :-) –, de legalább elhitették velem, hogy nem is olyan bonyolult játék a futsal. Mivel én hittem nekik, úgy gondoltam, hogy oké ezzel olyan nagy dolgom nem lesz, belevágtunk a közepébe és elkezdtük az erőnléti edzéseket. Mint már említettem, nagyon elégedetten álltam a pálya szélén, hiszen mindenki nagyon becsületesen csinálta azt, amit kértem tőle. Az első két hét nem is szólt másról mit a futásról, mert ez mindenkinek jó volt. Jó volt nekem, mert nem kellett magyaráznom a futsal rejtelmeiről, s jó volt nekik is, mert legalább nem a számítógép előtt ültek. :-) Amikor a második hét közepén jártunk egy film címe jutott eszembe ettől a sok futástól, amit a játékosok végig csináltak: Forrest Gump :-).
Lassan, de biztosan elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor a srácoknak "újra" meg kellett ismerkedniük a labdával. Hiszen "ő" nyaralni ment addig, amíg a többiek szaladtak. Elkezdtem vegyíteni – pedig nem vagyok vegyész – az erőnlétet a taktikával és bizony időnként vakargattam a fejem – pedig szoktam mosni :-) –, mert ekkor szembesültem testközelből, hogy lesz mit csiszolnom a srácokon. Na, de félreértés ne essék. Nem azért, mert ügyetlenek lettek volna, hanem azért, mert itt még sejtelmük sem volt arról, hogy mennyire sok mindennel kell tisztában lenniük. Ennek a sportágnak vannak törvényszerűségei –melyiknek nincsenek?! –, amit meg kell, hogy értessek velük. Hogy ez idáig mennyire sikerült? Voltak pillanatok, mikor azt gondoltam, hogy minden menni fog, mint a karikacsapás, de be kell látnom, hogy ehhez idő kell...
Voltak edzőmérkőzések... Az egyik meccsen úgy játszottak a srácok, hogy még az is megfordult a fejembe, bajnokságot nyerünk – na jó, ez azért nem igaz :-) –, a másik meccsen már az volt bennem, hogy újra kiesünk – de persze, ez sem igaz :-). Ami nem tetszett, az a "kétszínűség", amit a csapattól tapasztaltam teljesítmény alapján. A legnagyobb feladatom talán a gondolkodás megváltoztatásával lesz, hiszen át kell térniük az amatőr gondolkodásból a profiba (s itt nem Belmondóra gondolok). Persze tudom, hogy mindenhez idő kell, de én egy "elkényeztetett" ember vagyok a sikerek terén és szeretném, ha ők is minél gyorsabban megéreznék ennek az ízét...
Közben volt egy négynapos edzőtáborunk is Zánkán, ahol a legtöbbet kaptam a játékosokból. Volt ott minden, munka, humor, izzadság és lazulás... Na, ott tudatosult bennem leginkább, hogy a játékosaim még képtelenek céltudatosan gondolkodni. Ezt nem panaszként írom, de ott jöttem rá, hogy nekem még elég sokáig irányítanom kell őket – pedig nem vagyok rendőr :-) –, hogy azt a gondolkodást átvegyék tőlem, amely a sikerekhez szükséges.
Amúgy minden játékosom remek ember – s ez mindenkire igaz, aki a klubnál tevékenykedik –, csak még bizonyos szempontból éretlenek. Na és most leszállnék a "hullámvasútról" és könnyes szemekkel búcsúzom. :-) Amit megígérhetek az pedig az, hogy sokat fogunk dolgozni hittel, becsülettel és idővel rengeteg örömöt fogunk szerezni szurkolóinknak!
Madarász János
Ajánló: Madarász Jánossal készített korábbi interjúnkat itt olvashatja el.
