Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
5°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
5°C

Fiatal tehetség került a keretbe

2013. szeptember 6. 11:22
Pénteken (18 óra) hazai környezetben is bemutatkozik a veszprémi férfi kézilabda-együttes. Eközben kialakult a 2013/14-es idény tizenöt fős kerete, melybe a fiatal szerb beállós, Zivan Pesic került be.

A bajnoki címvédő kedden már bemutatkozott az NB I-ben először induló junior válogatott vendégeként. Carlos Ortega zömében fiatalokból álló együttese magabiztosan, 34:21-re nyerte a balatonboglári összecsapást.

Pénteken 18 órakor kerül sor a hazai premierre: a mienk vendége a Gyöngyös gárdája lesz a Veszprém Arénában.

A csapat hivatalos oldala eközben közzé tette a gárda 2013/14-es keretét, amelyben helyet kapott a beállós Zivan Pesic is. A húszéves szerb tehetség az előző idényben – még utánpótlás játékosként – a hazai pontvadászat mellett a BL-ben is lehetőséghez jutott, a következő évadban pedig Renato Sulic „párjaként” rohamozhat a felnőtt gárdában.  Az elmúlt hetekben szintén ezen a poszton tesztelt iráni Alireza Mousavi azonban nem lesz az MKB-MVM játékosa.  

Zivan PesicZivan Pesic

Az már korábban hivatalossá vált, hogy Marco Oneto a Bundesligában szereplő Magdeburghoz igazolt. Az azonban még nem ismert, hogy a távozó Laluska Balázs, Rajko Prodanovic, Uros Vilovski alkotta hármasból ki az, aki kölcsönjátékosként, s ki az, aki végleg távozik a bakonyiaktól.  


Az MKB-MVM Veszprém KC 2013/14-es kerete:
Kapusok: Mirko Alilovic, Fazekas Nándor.
Jobbszélsők: Gulyás Péter, Iváncsik Tamás.
Jobbátlövő: Nagy László.
Beállósok: Zivan Pesic, Renato Sulic, Schuch Timuzsin.
Irányítók: Chema Rodriguez, Carlos Ruesga.
Balátlövők: Iman Jamali, Momor Ilic, Mirsad Terzic.
Balszélsők: Iváncsik Gergő, Cristian Ugalde.

Frissítés: Prodanovic a Löwenben

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.