Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A projekt lezárult, de a szakkörök maradnak

2013. szeptember 23. 14:28
Még legalább öt évig járhatnak az óvodások, általános- és középiskolások azokra a szakkörökre, amiket az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Európai Uniós támogatással elindított.

A zárórendezvény előtti sajtótájékoztatón Schreiber Márta, a projekt menedzsere elmondta, tavaly október óta nyolc szakkört indítottak, és a tanév befejezése után megszervezték az Auer tábort. A foglalkozások közül egy az óvodásokat, öt az általános iskolásokat, három pedig a középiskolásokat célozta meg. Az uniós támogatásnak köszönhetően sikerült nagyon jó szakembereket beszervezni, és a szakkörökhöz szükséges eszközök beszerzése sem okozott gondot – hangzott el. A projekt lezárult, de még hátravan egy öt éves fenntartási időszak. „A pályázatból több pénzt már nem kapunk, ezért nehezebb dolgunk lesz, de a szakkörök mindenképp maradnak” – közölte Schreiber Márta.

Porga Gyula polgármester elmondta, a közművelődési intézmények munkája nem látványos ugyan, de rendkívül fontos, és hatalmas a megtartóereje. Ennek a projektnek a hasznossága nem kérdéses, és remélhetőleg a pályázat után is megmarad a munka magas színvonala. A politikus közölte, polgármesterként általában csak nagyobb tömegrendezvényeken szokott megjelenni, azonban ez a projekt van annyira fontos, hogy személyesen is mellé álljon.

A pályázat zárórendezvényét a megyei könyvtár olvasótermében tartották, ahol a szakkörök vezetői számoltak be eddigi tapasztalataikról.

Horák János
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. 2026. február 2. 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.