Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tovább négysávosítják a 8-as főutat

2013. október 22. 17:58 // Forrás: mti
A 8-as számú főút Herend és Szemenye közötti négysávúra bővítésének tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A munka becsült ellenértéke nettó 1 milliárd 20 millió forint. A felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.  Az ajánlattevőknek építési engedélyezésre alkalmas terveket kell készíteniük úgy, hogy a jelenlegi kétszer egysávos út teherbírását is megerősítik. 

Az útszakasz két részre oszlik. Az első a Herend és Jánosháza közötti rész, ennek a becsült ellenértéke nettó 750 millió forint. A második szakasz Jánosházától tart Szemenyéig, becsült díja nettó 270 millió forint. Az út végig elkerüli a településeket, ezért az elkerülő szakaszok új nyomvonalra kerülnek.

Az egyes részekre külön-külön is lehet ajánlatot tenni. Az első rész megtervezésére az a cég vállalkozhat, amelynek nettó árbevétele az elmúlt 3 év mindegyikében elérte a 600 millió forintot. A kétszer kétsávos út tervezéséből származó nettó árbevételnek pedig el kell érnie az 500 millió forintot, az utolsó 3 évben, együttesen. A második rész az árbevételi határ nettó 250, illetve 200 millió forint.

Az ajánlattételi határidő november 29., a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes.

vehir.hu
további cikkek
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. ma 16:45 Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon közélet Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. tegnap 10:34 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.