Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Veszprém az első számú dolog az életemben

2013. november 29. 14:16
Dr. Mihalovics Péterrel, a Fidelitas Országos Választmány elnökével beszélgettünk.

- Újra a Fidelitas választmányi elnökévé választották. Milyen feladatokkal jár ez a tisztség?

- Két évvel ezelőtt vettem át az Országos Választmány vezetését Koszorús Lászlótól, aki szintén parlamenti képviselő. Az Országos Választmányról azt tudni kell, hogy ez a Fidelitas belső parlamentje, amely meghatározza a Fidelitas politikai arcélét, és megfogalmazza azokat az üzeneteket, melyeket az ország egyik legerősebb ifjúsági szervezetének fel kell tudni vállalni. Azokat a fiatalokat tömöríti, akik önkormányzati képviselőként, politikai munkatársként vagy külső szakértőként a helyi közélet alakításában is aktívan szerepet vállalnak. Ez nagyjából száz főt jelent.

Az országos választmány évente négy alkalommal ülésezik. Ügyelünk arra, hogy ezek az ülések minden alkalommal egy vidéki városban kerüljenek megrendezésre. Ezeken a két napos rendezvényeken, a szabad programok mellett tematikus konferenciák keretében járjuk körbe az éppen aktuális kérdéseket. Általában miniszterek,  jobboldali véleményvezérek a meghívott vendégeink, mint Dr. Navracsics Tibor, Varga Mihály vagy éppen Csepregi Nándor, aki most helyettes államtitkárként tevékenykedik. Legutolsó alkalommal az ifjúsági programalkotás volt a téma, hiszen ez a kezdeményezés is a Fidelitas Országos Választmányától indult 2008-ban, melyet most Új Nemzedék Jövőjéért Program néven hajtunk éppen végre. Nagyon fontos, hogy a fiatalok és a döntéshozók közötti kommunikációt erősítsük.

Az elmúlt két évben ezekkel a feladatokkal foglalkozott az Országos Választmány, és a következő két évben is az lesz a feladata, hogy az előbb pár szóban bemutatott tematikus konferenciák, a belső formális döntéshozó szervezet életben tartásával  megrendezésre kerüljenek az ország különböző pontján. Az a feladatunk, hogy ebben a száz fiatalban fenntartsuk az érdeklődést és a motivációt a politika alakítása iránt. 

- Milyen kapcsolatban áll a Fidesz és a Fidelitas? 

- A Fidelitas az egyik legstabilabb szövetségese és utánpótlásképző bázisa a Fidesznek. Számos olyan Fidelitas-os politikus van, aki mára a Fidesz meghatározó személye lett. Ők mindannyian a helyi közéletből induló fiatalok voltak, akik 10-15 év alatt beértek az országos politikába, és most nagyrészt rájuk épül a Fidesz kommunikációs és parlamenti munkájának egy része. A Fidelitas a szervezeti felépítésben is az egyik legstabilabb szövetséges, hiszen minden választó körzetben van önálló koordinátorunk, és lényegében ugyanabban a rendszerben működünk, mint a Fidesz. A Fidelitas helyi vezetője a Fidesz helyi jelöltjének a legfőbb szövetségese az adott választókörzetben. 

- Beszéljünk egy kicsit önről is. Hogyan lesz egy vidéki srácból a Fidelitas választmányi elnöke?

- Mindez folyamatos munka eredménye. Azt gondolom, hogy először helyben kell bizonyítani ahhoz, hogy valaki az országos politika látókörébe kerüljön, akár ifjúsági szinten is. Mi tíz évvel ezelőtt elkezdtük szervezni a veszprémi Fidelitast. Abban az időben elég rossz állapotban volt a csoport. Feltöltöttük olyan fiatalokkal, akik szemmel láthatóan tenni szerettek volna a helyi közösség javításáért. Szerencsém volt abban is talán, hogy Szijjártó Péterrel megismerkedtem, aki 2005-ben került a Fidelitas élére. Ő számított az én munkámra országos szinten is, és beválasztott abba a szűk csapatba, akikkel szerette volna tovább építeni a Fidelitas országos szervezetét. Napról-napra épül bele az ember egy ilyen szervezetnek az életébe akkor, ha ambiciózus, vannak céljai és mindehhez van kitartása. 

- Veszprém hogyan fér bele az életébe?

- Veszprém az első számú dolog az életemben. Igazából az a kérdés, hogy hogyan fér bele minden más. Minden szempontból próbálom úgy szervezni az életemet, hogy a veszprémi dolgok a legkevésbé szenvedjenek kárt. Most ez egy kicsit nehezebb. Én azt szoktam mondani, hogy két jó adottságom van. Egyrészt, hogy egy olyan főnököm van, aki elnézi azt, hogy az ország különböző pontjain kell teljesíteni az ifjúságpolitika frontján, másrészt kiváló munkatársakkal dolgozok együtt, akik nagyon megkönnyítik az életemet. Nyilván van egy felelősség, amit az ember vállal vezetőként, és vállal akkor, amikor kiválasztja a munkatársait, akiknek a munkájára feltétlenül számíthat minden téren. 

- Milyen jövőképet lát maga előtt?

- Eddig sem úgy alakult a karrierem, hogy valamilyen pozícióra hajtottam volna, hanem az élet hozta mindig a feladatokat. Én abban bízok, hogy a jövőben is hagyatkozhatok erre a fajta szerencsére, mely politikai pályámat ez idáig egyengette. 

Csepely Máté
Cseh Zoltán
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.