"A tavalyi 247 nevezéshez képest idén 435 dallal pályáztak A Dalba, holott szigorítottunk is a kiírás feltételein, hogy kiszűrjük az önjelölt műkedvelőket. Érezhetően évről-évre felfelé megy a színvonal, köszönet ezért a szerzőknek és az előadóknak" - emelte ki Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, a zsűri tagja.
Január 25-én, február 1-jén és 8-án szombaton tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben. A két középdöntő február 15-én és 16-án lesz, onnan nyolc dal jut a február 22-ei döntőbe, amelyben kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.
Rákay Philip elmondta, hogy a tíztagú szakmai előzsűri számára komoly teljesítmény volt a 435 dal végighallgatása és értékelése. A végső döntést végül hétfőn hozták meg.
Az elődöntőktől kezdve négytagú zsűri pontoz, és beleszól a továbbjutók kilétébe a közönség is telefonos szavazataival. A zsűriben Rákay Philip mellett két énekesnő, Rúzsa Magdi és Kovács Kati, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető szerepel. ByeAlex (Márta Alex) - aki Magyarország képviseletében idén májusban Malmőben 10. lett az Eurovíziós Dalfesztiválon - digitális kommentátorként dolgozik majd az élő műsorokban, valamint azt követően online is - bármit is jelentsen ez. A nézők a neten külön is szavazhatnak majd.
Az elődöntőkben számos, már hosszú évek óta a pályán lévő, népszerű előadó lesz látható és hallható, mások mellett Oláh Ibolya, Vastag Tamás, Dér Heni, Király Linda. Szintén ott lesz az elődöntőben a Mystery Gang, a harmadik egymás utáni évben induló Kállay-Saunders András, a Belmondo, Radics Gigi, Király Viktor. Szintén ismert név az elődöntős mezőnyben például Gájer Bálint, Marge (Batta Zsuzsanna), Polyák Lilla, a Group'n'Swing, Szabó Leslie, Hien, Pál Dénes, a Fool Moon vagy Cserpes Laura.
"Olyan ember vagyok, aki nem adja fel, változatlanul nagyon szeretném Magyarországot képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon, harcolni fogok. Érdekes, hogy mielőtt néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokból Magyarországra jöttem, nem is tudtam, hogy létezik az eurovíziós verseny, de ma már látom, hogy ez egyfajta európai zenei olimpia" - mondta Kállay-Saunders András az MTI-nek. Az énekes idén My Baby című dalával a négy között végzett a magyar előválogatón, a zsűritől akkor a legtöbb pontszámot kapta. Beszámolt arról, hogy míg legutóbb egy Motown-stílusú, szerelmes szövegű dallal próbálkozott (a My Baby sláger lett), most a Running egészen más lesz. "A téma komoly, a gyerekek elleni erőszak, egy szomorú, igaz történet, amely egy amerikai barátommal esett meg. A zene eleje lírai, aztán bejön a drum and bass, remélem tetszeni fog az embereknek" - mondta.
Meglepetés a mezőnyben a hazai rockabilly színtér nemzetközileg is ismert szereplője, a Mystery Gang. "A következő évet egy új magyar nyelvű lemezzel indítjuk, és evidens volt, hogy nevezzünk az Eurovíziós Dalfesztiválra. Hogy mi az oka, hogy eddig nem, most meg igen? Valahogy így alakultak a dolgok, láttuk a kiírást, és úgy döntöttünk, belevágunk. Szerintem a rockabilly tökéletesen passzol az Eurovízióhoz, hiszen egy vidám, ritmusos, kortalan stílus, igaz, nem emlékszem, hogy előttünk valaki kipróbálta volna ott" - mondta Egri Péter, a Mystery Gang frontembere, dalszerzője.
A jövő évi, 59. Eurovíziós Dalfesztivált 2014 májusában azért rendezheti Dánia, mert idén a malmői versenyen Emmelie de Forest dán énekesnő győzött Only Teardrops című dalával. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti.
Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárra váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.
- Bogi – We All
- Hien – The Way I Do
- Király Viktor – Running Out Of Time
- Radics Gigi – Catch Me
- Kelemen Csaba “Lil C” – Break up
- Oláh Ibolya – Egy percig sztár
- Király Linda – Everything
- Gájer Bálint – Elmaradt Pillanatok
- Music Fabrik – This is my Life
- Polyák Lilla – Karcolás
- Group n Swing – Retikül
- Szabó Leslie – Hogy segíthetnék
- Vastag Tamás – Miss One Smile
- Takács Noémi – Minden mosoly
- Depresszió együttes – Csak a zene
- Dér Heni – Ég veled
- Pál Dénes – Brave New World
- Mystery Gang – Játssz még jazzgitár
- Tóth Johanna “Joni” – Waterfall
- Kállay-Saunders András – Running
- To Beat or not to Beat – Camon Babe
- Szécsi Saci és Böbe – Born To Fly
- Belmondo – Miért ne higgyem
- New Level Empire – The Last One
- Cserpes Laura – Úgy szállj
- Honey Beast – A legnagyobb hős
- Batta Zsuzsanna “Marge” – Morning Light
- Knoll Gabi – Sweet Memories
- Fool Moon – It Can’t Be Over
- Extensive – Help Me