Régen nem nagyon izgatták a fantáziámat a zsiráfok. Lehet hogy azért, mert nem volt az állatkertben, lehet hogy azért, mert nem kedvelt szereplője a meséknek és a plüssgyáraknak, és egyszerűen, szép csendben elkerültük egymást. Aztán a természettudományos csatornák térhódításával és az állatos könyvek segítségével egyre többet tudtam meg róluk, belépegettek ezek a felséges szépségek az életembe, és azóta a legek között szerepelnek nálam.
A fővárosi állatkertben volt szerencsém testközelből „megvizsgálni” egyet, aki pár centire tőlem nyújtogatta sötétlila (kék) nyelvét… Sőt, a prágai állatkertben láttam csapatostól vonulni őket. Tényleg fenségesek… Higgyék el nekem.
A zsiráfok azon állatok közé tartoznak, akiket mindenki ismer, de kevesen mondják rájuk: „a kedvencem…” Pedig két „legnek” is a birtokosai: a leghosszabb nyakkal (ami elérheti a 2,5 métert, pedig nekik is csak 7 csigolyájuk van, mint minden rendes emlősnek) és a legnagyobb magassággal (a zsiráfbikák akár a talaj felett 5 méterrel is hordhatják szarvacskáikat) büszkélkedhetnek. Lábaik – bár nem „legek”, ám – minden manöken számára irigylésre méltóan kecsesek és hosszúak. Farkincájuk sem akármilyen: akár az egy métert is elérheti ez a kitűnő fekete pamacsos legyező. És hát a már említett nyelv… 45 centiméteres, és kiválóan alkalmas a magasban lévő falatok megragadására. És még egy érdekesség: a bikák szarvai (ne olyanokra tessék gondolni, mint amilyeneket a szürke marháinkon lehet látni) a koponya bőrrel burkolt kinövései, alapesetben számuk kettő, de nőhet még hozzá egy pár az öreg bikák fejére.
Mint ahogy az lenni szokott, itt is a bikák a nagyobbak, közel egy méterrel, és náluk jelez többet a mázsa is (2 tonnát, a teheneknél pedig 11 mázsánál áll meg a mutató). Bundájuknak alapszíne a homokszín, amin ott virítanak azok az édes foltok (sárgától a vörösig változhat a színük). Bundamintájuk egyedi, bundaszínük viszont alfajokként változik. Apropó alfajok. Tippeljék meg, vajon hány alfaját tartják nyilván ma a zsiráfoknak? Elárulom: kilencet. Zsiráfból van kérem: angol, szudáni, núbiai, csádi, fokföldi, recés, rotschild, masszai és thornicrofti. Lehet belőlük válogatni. Az alfajok élőhelyeiből remekül kirajzolódik, hogy manapság milyen kis elszigetelt foltokban élnek ezek az egykoron széles körben elterjedt „birodalmi lépegetők”.
A száraz szavannákat részesítik előnyben, ott is az olyan területeket, ahol megfelelő táplálékhoz juthatnak. Kiemelten az akáciák és a mimózák leveleire utaznak, de esznek még virágokat, terméseket, szóval minden zöldet. És, mivel a zsiráfok adnak az egészséges táplálkozásra, az ásványianyag-háztartást némi föld falatozásával oldják meg. (Egy jó erőben lévő bika akár napi 66 kilogramm „salátát” is elfogyaszthat.) Igen ritkán szomjaznak meg, valószínűleg azért, mert ivás közben a legvédtelenebbek. Alapos lábterpeszt kell eszközölniük, ha el akarják érni a vizet. Így a menekülés kicsit időigényessé válhat. A kellemes, hűvös reggelben és az esti órákban bonyolítják le főbb tennivalóikat, a nap többi részét kérődzéssel vészelik át, és éjszaka – kérem – minden rendes zsiráf alszik. Az aludni készülő zsiráf választhat: állva vagy fekve kívánja-e eltölteni az éjszakát. (az egyszerűség kedvéért általában állnak szunyókálás közben).
Csendes, ám a társaságot kedvelő állatok ezek a zsiráfok (egy-egy zsiráfteam 10–20 egyedből áll). Kommunikációjuk emberi fül számára hallhatatlan, ugyanis infrahangok segítségével történik. De ha nagyon megijesztik őket, köhögő, horkantó hangok kiadására is képesek. A zsiráfokra nem jellemző az állandó félelem, hiszen messzelátó szemeik elől nem marad vadász titokban. Azonban, ha kell, 32–60 km/h-val képesek kitartóan futni. És mindenki ismeri halálos rúgásaikat.
Végül ejtsünk pár szót a zsiráfélet legfontosabb eseményéről: a születésről, és annak körülményeiről. Az esős évszakban történt fogantatás után mindössze 457 napra van szükség ahhoz, hogy a két méter magas és 50–55 kilogrammos zsiráfbébi zuhanjon egy jó nagyot, és megérkezzen a földre (május-augusztus idején). A zsiráfgyerek már 15 perc eltelte után képes felállni, ám ennek ellenére élete első hete rejtőzködéssel telik. Anyukája nem nagyon távolodik el tőle, óvja és szoptatja egyetlen (ritka esetben iker) utódját. Aztán az idő teltével minden rendes zsiráfcsikó óvodába megy. Így ugyanis jobban tudnak rájuk – felváltva – vigyázni az anyukák. Az anya-gyermek kapcsolat megszűnésére a zsiráféletben 12–16 hónap elteltével kerül sor. Bár megfigyelték, hogy a bikák korábban válnak el szülőjüktől, mint a tehenek, akik általában anyjuk csapatával maradnak. Az ivarérettséget a lány zsiráfok 3–4 éves korukban (aztán egy évre rá szaporodnak általában), míg a bikák 4–5 évesen (de csak 7 évesen nemzenek utódot, hiszen ahhoz ki kell vívniuk a domináns státust a teamen belül) érik el.
Zsiráfjaink 10–15 évet élnek a vadonban, fogságban viszont a 20–25 évet is elérhetik. Azonban, ha nem ügyel rájuk az emberiség, akkor az ő esetükben is megvan annak a veszélye, hogy ezt a – rómaiak által is kedvelt – csendes, fenséges birodalmi lépegetőt is sikerül kiirtanunk. Ennek a súlyát igazán akkor érzi át a kedves olvasó, ha szán a zsiráfokra pár percet a tv-ben, állatkertben, szafariban, esetleg sikerül belepillantania egy csokibarna, hatalmas zsiráfszembe, és esetleg sikerül beleszeretnie egy szempillantás alatt a hatalmas szempillákba…
Németh Viktória
