Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 4. Ráhel
Veszprém
1°C
2026. február 4. Ráhel
Veszprém
1°C

Egyetemi évindító

2014. január 18. 11:35
Megrendezték az egyetem hagyományos újévi fogadását péntek délután az intézmény aulájában.

Az évköszöntő eseménynek közel hatvanéves hagyományai vannak: 1955 és 1995 között január elsején délben köszöntötte kollégáit a rektor, aztán '95-ben a város és a megye is csatlakozott a rendezvényhez. Hosszú idő után idén először ismét külön ünnepelt a város, a megye és az egyetem, előbbiek a Hangvillában és a Megyeházán. Az egyetem évnyitóján a város tudományos és kulturális életének kiemelkedő alakjai mellett Porga Gyula polgármester, Kovács Zoltán kormánymegbízott valamint több önkormányzati képviselő is megjelent.

Az összejövetelen dr. Friedler Ferenc rektor beszámolt az elmúlt esztendőről, kiemelve, hogy az állami normatíva a tavalyi költségvetés csupán egyharmadát tette ki, vagyis az egyetem saját erőből ennek kétszeresét volt képes előteremteni, ami óriási sikernek tekinthető.

Az év egyik legnagyobb nemzetközi eredménye volt, hogy a Pannon Egyetem csapata segédkezhetett a Sixtus-kápolna világításának fejlesztésében.

A Pannon Egyetem hisz az együttműködésben, úgy a többi oktatási intézménnyel, vállalkozásokkal, mint intézményen belül a különböző településeken működő telephelyekkel. Ennek szellemében kívánnak az előttünk álló évben is működni.

A fogadáson Oberfrank Pál színművész és Molnár Péter klarinétművész működött közre.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. 2026. február 2. 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.