Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Munkáltatókat tájékoztattak

2014. január 21. 15:54
Fórumot rendezett a kormányhivatal a megye munkáltatóinak kedden a városháza Kossuth termében.

A megjelenteket Némedi Lajos alpolgármester köszöntötte, kijelentve: visszatértünk egy olyan társadalomhoz, ami a munkát tekinti alapvető értekének, és ebben nagy szerepük van a munkaadóknak, illetve a közigazgatás munkatársainak. Ha ezt folytatni szeretnénk, változatlan összefogásra van szükség.

Az elmúlt egy év számos sikeres statisztikát hozott Veszprém megye számára. Tavaly az országos átlagnál jóval alacsonyabb munkanélküliséget tapasztalhattunk itt. 4000 fővel kevesebben keresnek munkát ma, mint egy éve, összesen nagyjából 13 ezer ember. A munkaügyi központ 98 munkáltatót támogatott tavaly, 97 fő vállalkozóvá válását segítették és több mint ezer fő munkahelyének megőrzéséhez járultak hozzá.

Katonáné Bellovits Andrea, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója beszámolt a pályázatokról – összesen mintegy 13 milliárd forintot osztanak ki a mikro- kis- és közepes vállalkozások szamara munkahelyteremtés céljából. A pályázaton magyarországi telephellyel rendelkező kkv-k vehetnek részt, akik az elmúlt három évben nem indultak ilyen kiírásokon. A pályázat támogatási intenzitása 40-60 % között lehet, függően a beruházás mertékétől és a pályázó besorolásától. A pályázatot postai úton kell beadni február 14-ig, az űrlap a www.kormany.hu címen megtalálható, illetve nyomtatott formában a munkaügyi központban.

A fórum további részében többek között a balesetvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat is megosztották a megjelentekkel.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén közélet Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. tegnap 21:39 Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt közélet Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   tegnap 15:26 Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét közélet Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. tegnap 15:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.