Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Elfogták a késelőt

2014. január 23. 13:36
Múlt héten késsel támadtak meg és fosztottak ki egy idős férfit a Méhes utcában, a korábban készpénzben átvett nyugdíját vitték el tőle. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, és néhány napon belül el is fogták az elkövetőt.

Pálmann László rendőr-alezredes csütörtök délután sajtótájékoztatón számolt be a fejleményekről. A nyomozásban nagy segítség volt a környéken élők együttműködése, illetve az, hogy a sértett kiváló személyleírást tudott adni támadójáról.

Pálmann LászlóPálmann László

Ezek alapján kilenc főre szűkítették le a gyanúsítottak körét, és őket ellenőrizve sikerült elfogni szerdán a 38 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit, aki részleges beismerő vallomást tett – a pénz elvételét vállalta fel, a támadást nem.

A férfi a bűncselekmény után elhagyta a várost, négy napig egy szállodában húzta meg magát, vásárolt egy mobiltelefont és egy gáz riasztópisztolyt.

A gyanúsított jelenleg őrizetben van, kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.