Újra elkezdődtek a megmérettetések. A bajnoki szünet előtt december 18-án játszottuk az utolsó mérkőzésünket Csömörön és játékosaim december 27-én már ismét edzésbe álltak. Biztos nem voltam népszerű a köreikben, de nem tehettem mást, mint edzést vezényelni, hiszen a céljaink eléréséhez muszáj dolgozni.
Esélyt sem adva az ellenfélnek
Na, de csinálták a dolgukat becsületesen, nem nyafogtak (legalábbis én nem hallottam), hanem mindenben partnerek voltak. Pedig a fiúk az edzések mellett dolgoznak és sokszor emiatt nem túl fittek, de megvan bennük az alázat, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Készültek is becsülettel, hiszen tudtuk, hogy nem lesz könnyű az első megmérettetés, mert az élbolyba tartozó MAFC csapatához látogatunk, akikkel az itthoni remek mérkőzésen 3-3-as döntetlent értünk el.
Elérkezett a találkozó, amelyet nagyon vártunk már. Olyan mérkőzésre számítottam, amely a hajrában dől el vagy ide, vagy oda. Tévedtem. Csapatom olyan teljesítménnyel rukkolt elő, amelyre nem igazán számítottam. A kezdő sípszótól nagyon koncentráltan, frissen játszottak. Gyakorlatilag ellenfelünknek esélyt sem hagyva arra, hogy ők kerekedjenek fölénk. Mezőnyben is és a kapu előtt is magabiztosak voltunk. Helyzeteinket olyan hatékonyan használtuk ki, hogy vendéglátónk gyakorlatilag megrogyott tőle. Bármit csinálhattak volna azon az estén, mert – egész egyszerűen – amihez nyúltunk, arannyá változott. Próbálkoztak vészkapus játékkal is, de az sem jött be nekik. Olyannyira nem, hogy kapusunk, Reveland Zoli lőtt az ő kapujukba. A mérkőzés minden elemében sikerült felül kerekednünk ellenfelünkön, amely így magabiztos 9-3-as sikerrel fejeződött be.
Újabb siker furcsa érzésekkel
Következett a DEAC, amely bár nem tartozik az élmezőnyhöz, de nagyon veszélyesek tudnak lenni bárkire. Ezért nagyon komolyan készültünk belőlük is. Edzésen mindent megbeszéltünk a játékosaimmal, hogy mit várhatunk Fekete Viktoréktól. Furcsa érzéseket hagyott bennem az a bajnoki, mert bár fölényesen nyertünk, végig olyan helyezkedési és technikai hibák sorozatát mutattuk, amelyektől majdnem megőrültem. Az első félidőben teljesen partiban voltak velünk a debreceni srácok. Olyannyira, hogy sikerült vezetniük is, s ha nyögvenyelősen is, de szerencsére sikerült egygólos előnnyel fordulnunk. Na, amit akkor kaptak tőlem szóban a játékosaim, azt itt nem írom le, mert nem tudnám szépen megfogalmazni.
A második félidőre annyit változott a helyzet, hogy sikerült egy picit meglépnünk riválisunktól, miközben ők is kellemesebb helyzetbe hoztak minket. Fekete Viktor ugyanis háromgólos előnyünknél megsérült, utána Bereczet kiállították és még egy játékosukat beküldték idő előtt zuhanyozni. Akkor már nem volt kérdés, hogy megnyerjük-e, csak az, hogy milyen különbséggel. A vége 11-5-ös siker lett.
Ellentétes félidők Nagykátán
Ezután a sereghajtó Nagykátához látogattunk. Szerintem ez az a párosítás, ahol sokan csak legyintettek, mondván, hogy végre valami könnyű falat. Mi azonban nem követtük el azt a hibát, mert bár közhelynek tűnhet, amit írok, de én mindig ezektől a meccsektől tartok a legjobban. Na, meg azt is tudtam, hogy ellenfelünk igazolt új játékosokat illetve edzőváltás is történt náluk. Az a Bódi Attila vette át a szakmai munkát, akit már nagyon régről ismerek és azt is tudom róla, hogy kiváló edző. Annak idején a Szeged edzője volt, s mindig meggyűlt ellenük a bajunk. Persze azért tisztában voltam vele, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, de ezt azért a pályán is be kell bizonyítani.
El is mondtam a játékosaimnak a mérkőzés előtt, hogy ez az összecsapás addig lesz nagyon nehéz, amíg elhitetjük az ellenfelünkkel, hogy sikert érhetnek el ellenünk. A Nagykáta így is kezdett, hiszen elég hamar sikerült kétgólos előnyre szert tenniük, amely a mi szempontunkból nem tűnt túl jó előjelnek. Szerencsére mindenki higgadt tudott maradni, mert azért ebben a játékban a kétgólos előny nem a világvége, itt nagyon gyorsan tudnak változni a dolgok.
Úgy mehettünk pihenőre, hogy az eredményjelző 3-3-at mutatott. A srácoknak nem mondtam túl sokat, mert láttam rajtuk, hogy nem pánikolnak, csak annyit, hogy az egy az egyes párharcoknál legyenek koncentráltabbak, mert akkor tudunk meglépni. Jelentem: ez megtörtént, s utána már nem nagyon maradt kérdés, hogy melyik fél tud győzni. A második játékrészt 9-0-ra megnyertük ezért könnyű kiszámolni, hogy a végeredmény 12-3 lett a javunkra.
A legjobb négy között a kupában
Sokat nem nagyon pihenhettünk, mert egyből jött a kupavisszavágó Rubeola ellen. Mint tudjuk, az első mérkőzésen 3-0-ás vereséget szenvedtünk. Tehát a helyzet adott volt, ha sikeresek akarunk lenni, négy góllal kell megnyernünk a mérkőzést. Voltak hiányzóink különböző okok miatt, de nyugodtak maradtunk. Úgy is kezdtünk, ahogy ilyenkor kell. Nekik mentünk és igyekeztünk lefaragni a hátrányunkat. Ez olyan jól sikerült, hogy a szünetre ez már be is következett.
A térfélcsere után ott folytatták a srácok, ahol előtte abbahagyták. Csinálták a dolgukat becsülettel és mindenki hozzárakott a mérkőzéshez egy kis pluszt, amellyel tudta segíteni az alakulatot. Itt is mindent megpróbált a rivális, amit ilyen helyzetben meg kell kísérelni, de nem jártak sikerrel. Ezért hát a negyven percet sikerült kapott gól nélkül lehoznunk úgy, hogy mi közben hatot rúgtunk. Tehát bent vagyunk a legjobb négy között.
Következik a Berettyóújfalu
Hétfőn viszont egy kegyetlen erős ellenféllel találkozunk, amely nem más, mint a Mezei-Vill csapata. Aki kilátogat, bizonyosan nem fog unatkozni, mert reményeim szerint egy nagyon jó mérkőzést láthat. Szeretnélek Titeket, szurkolókat megkérni minél többen legyetek a csarnokban és segítsétek az együttesünket a szurkolásotokkal, mert az nagy segítség lenne nekünk. Amit ígérhetek, az pedig az, hogy játékosaim csúszni, mászni fognak egy szép eredmény eléréséért.
Hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!
Madarász „Madi” János