Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
13°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
13°C

„Németországban is van sanszunk”

2014. február 6. 20:17
Fazekas Nándor szerint a vereségek ellenére is hasznosak voltak a szkopjei felkészülési meccsek, s úgy véli, jó irányba halad az MKB-MVM Veszprém együttese.

Mint a szurkolók előtt is ismert, a hétvégét Szkopjéban töltöttük, ahol a Vardar és a Metalurg együttesével is találkoztunk. A vereségek ellenére is úgy gondolom, hogy nagyon jót tett nekünk a két kemény megmérettetés, remekül szolgálták a felkészülésünket a BL-re. Az Európa-bajnokság után ugyanis mindenki más állapotban kezdte meg a közös felkészülést. Mi, az itthon maradók sok erőnléti és kevés labdás edzést végeztünk az elmúlt időszakban, az Eb-n szereplők pedig éppen a sok meccs miatt váltak kissé fásulttá.

Természetesen mi is éreztük, s tudjuk, hogy nem játszottunk jól, azonban Macedóniában a felkészülésre helyeztük a hangsúlyt, s azt tűztük ki célnak, hogy visszajöjjenek a korábban alkalmazott figurák. Tehát még nem kezdtük el a frissítéseket, gyorsításokat, az ebből adódó fáradtság pedig meg is látszott a játékunkon. Úgy vélem azonban, hogy ennek már nem szabad a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani, hiszen minden csapat életében vannak ilyen meccsek. Igaz ez még akkor is, hogyha nekünk minden találkozón számít az eredmény, s mindig, mindenhol a győzelemre törünk. A pozitív oldalát kell nézni a történteknek, nevezetesen, hogy lehetőségünk volt két komoly meccset vívni a Löwen elleni nagy csata előtt.

A fejlődés egyébként már a Füred elleni bajnokin is megmutatkozott, ahol mindenki százszázalékosan oda tudta tenni magát. Minden mezőnyjátékosunk játéklehetőséget kapott, a Mester tudta forgatni a csapatot. Ez nagyon fontos számunkra, hiszen a BL-ben ma már egyetlen játékos sem tud hatvan percen keresztül ugyanolyan magas színvonalon teljesíteni.

Mocsai Tomit is nagyon gyorsan be kell építenünk. A mögöttünk lévő három találkozó arra is lehetőséget adott, hogy felvegye a ritmust, s elsajátítsa a figurákat. Úgy gondolom, hogy az intelligenciájának köszönhetően gyorsan be fog illeszkedni.

Az elmúlt napokban rövidebb, intenzívebb, pörgősebb edzéseket tartunk, már a frissítésé és a gyorsításé a főszerep. Ennek napról napra érzem a hatását, éppen ezért bizakodó vagyok. Úgy vélem, hogy jó irányba haladunk. Remélem, hogy ez a vasárnapi meccsen is meg fog mutatkozni és maximális fordulatszámon fogunk pörögni. Mindannyiunk fejében ott motoszkál, hogy győzelem esetén végleg eldönthetjük a csoportelsőség kérdését.  

Igaz, a Löwen tegnap nagy meglepetést okozott, azzal, hogy Flensburgban tudott nyerni, ami nagy fegyvertény. Az elemzést csütörtök délután kezdjük, de még szombaton és vasárnap is videózni fogunk a hotelban. Sok újat persze már biztosan nem tudnak mutatni, hiszen nem változott a játékstílusuk. Ami biztos, hogy – mind védekezésben a visszarendeződésnél, mind a lerohanásoknál – továbbra is nagy erősségük a futás. Főleg a két szélsőjük jár élen e tekintetben. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne kapjunk sok indításgólt, hiszen azt az őszi meccsen is megmutatták, hogy pillanatok alatt képesek öt-hatgólos hátrányból is felállni. Nem szabad kiengednünk egy pillanatra sem, s akkor Németországban is lesz sanszunk a sikerre.

Fazekas Nándor

vehir.hu
Melczer Zsolt
további cikkek
Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. tegnap 9:06 Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. 2024. május 7. 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. 2024. május 7. 20:41 „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Erről jut eszembe… „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. 2024. május 7. 6:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.