Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minden konfliktus alapja az elfogadás hiánya

2014. február 17. 14:30
Az anyós egy család tartópillére, de tudnia kell, hogy hol a határ, mennyire avatkozhat bele a fiatalok életébe.

A Házasság hete programsorozat részét képező előadás arra vállalkozott, hogy a szokásokkal ellentétben az anyóst mint pozitív személyt jelenítse meg, aki a család egyik tartópillére. - Fontos azonban, hogy csak háttér szereplőként lehet jelen - hangsúlyozta Soós Attila családi mediátor a Városi Művelődési Központban a napokban.

Soós AttilaSoós Attila

Elhangzott, minden konfliktus alapja az elfogadás hiánya. A házastársak nem fogadják el egymás szüleit, a szülők pedig jobb párt szeretnének gyermeküknek, később pedig olyan módon avatkoznak bele a fiatalok életébe, ahogy nem szabad. Ezt tetézi, hogy egy házasságban már a kezdetektől mindenki különbnek tartja a saját szüleit.

Amikor két ember összeházasodik, akkor “hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté” - idézte a Bibliát a mediátor, rámutatva, sok fiatal nehezen szakad el szüleitől fizikálisan, egzisztenciálisan, lelkileg és szellemileg egyaránt. Önállósodni és felnőtté kell válni, hogy a házasság jól működjön, a szülőknek pedig el kell engedniük a gyereküket, akkor is, ha úgy látják, nem a legtökéletesebb házastársat találta meg.

A közönség nagy része gyakorlott nagymama voltA közönség nagy része gyakorlott nagymama volt

Soós Attila azonban hozzátette, természetesen nem kell mindenből kizárni a szülőket, nekik azonban el kell fogadni, nem óvhatják meg mindentől gyerekeiket úgy, ahogy azt korábban tették. Világos határokat kell hozni, mennyire avatkozhat bele az anyós a család életébe, legyen az gyereknevelés, étkeztetés, programok.

Hogy lehet ezeket a határokat jól kialakítani? Hol van a helye a nagyszülőknek a családi életben - tehették fel magukban a kérdést az előadás hallgatói, akik többségében gyakorlott anyósok voltak. Nagy segítség lehet, ha időnként mentesítik a családot a gyereknevelés terhe alól, amikor a fiatalok kikapcsolódhatnak kettesben. A nagyszülőnek ilyenkor úgy kell foglalkoznia unokájával, mint a szüleinek, nem fogadtathat el vele olyat, ami a szülők neveltetésével ellentétes. A házastársak mindig köszönjék meg a segítséget, az anyós pedig vonuljon a háttérbe, ha azt kérik tőle.

Bátran lehet - anyagi, lelki, fizikai - segítséget kérni a szülőktől, arra azonban vigyázni kell, hogy a házastársak problémáját ne ők oldják meg és ne erősítsék a kapcsolat megromlását. Ha azonban nem sikerült jól megteremteni az alapokat, akkor sincs minden veszve - jelentette ki a több mint 20 éve házas mediátor, aki maga is jó kapcsolatot ápol anyósával, igaz, 300 kilométerre laknak egymástól - tette hozzá mosolyogva. Ha konfliktust tapasztalnak, jobb, ha egy kis időre távolabb kerülnek egymástól és igyekeznek rendezni a felmerülő problémákat. A házasságok megromlásának háttér okaként nagy részt az anyóssal, apóssal elmérgesedő kapcsolat okolható.

Az apósokkal egyébként lényegesen kevesebb a probléma, ez főként annak tudható be, hogy nem édesgették magukhoz annyira a gyereket mint a feleségük, az anyák sokkal nehezebben viselik, amikor a gyerek elköltözik otthonról. Ezért van az, hogy az anyós mindig egy kicsit mindent jobban tud, mint például a meny, tapasztaltabb és ezt időnként túldimenzionálják.

 

Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.