Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Betekintés a várostörténet újabb szeletébe

2014. március 5. 21:38
A város történetének újabb szeletébe ad betekintést a Veszprémi Szemle Könyvek 6. kiadványa. Földesi Ferenc Az alkotmány bástyái című kötetének bemutatójára szerdán került sor a Városháza Kossuth termében.

Dr. Csiszár Miklós, a Veszprémi Szemle főszerkesztője köszöntőjében elmondta, nagy örömükre szolgál, hogy a Veszprémi Szemle Könyvek immár hatodik kötetét tarthatják kezükben az olvasók, köszönhetően annak a támogatásnak, ami lehetővé tette, hogy 2010-től szinte minden évben új könyvvel jelentkezhetett az alapítvány. Hangsúlyozta, akárcsak a Veszprémi Szemle, a könyvek is a várostörténet megismeréséhez adnak hozzá és egy valamikori várostörténeti monográfia elkészítéséhez.

Dr. Csiszár MiklósDr. Csiszár Miklós

A most kiadott kötet, dr. Földesi Ferenc nyugalmazott ezredes, hadtörténész munkája a vármegye 1860-61-es alkotmányos mozgalmának, az ún. „kisforradalomnak”, a honvédegyleteknek és a megye életében ebben az időszakban fontos szerepet játszó vezetőknek, személyiségeknek kíván emléket állítani.

 Földesi Ferenc 2005 óta publikál a várostörténeti folyóiratban, a Szemle-könyvek harmadik kötete szintén az ő nevéhez fűződik, de többek között alapító szerkesztője a Seregszemle című katonai szaklapnak, rendszeresen közöl cikkeket a Honvédségi Szemlében, valamint a tavaly év végén megalakult Veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság életében is nagy szerepet játszik.

Dr. Földesi FerencDr. Földesi Ferenc

Porga Gyula polgármester elmondta, a város költségvetésének meghatározásánál mindig fontos szempontnak tartották, hogy szerepeljenek benne olyan tételek is, amelyek klasszikusan a jövőnek szólnak. – A helytörténet mindannyiunk számára sokat jelent, nemcsak a jövőben, de gyerekeinknek továbbadva a jövőben is. Ehhez azonban kell az is, hogy legyen egy olyan fóruma a közösségnek és a kutatóknak, ami összefogja az ismereteket, és amit akár kézbe is lehet venni, erre pedig tökéletes a Veszprémi Szemle – fogalmazott. Hogy szükség van erre a tevékenységre, bizonyítja a bemutatón megjelent népes közönség is, tette hozzá.

Porga GyulaPorga Gyula

Elárulta, a kötet olvasása során két szemrevételt tett. Az egyik az a higgadtság, amelyet a város polgárai tanúsítottak az 1849-es és ’61-es eseményekkor, s amely a mai napig is jellemzi Veszprémet: bármennyire is forrongott a levegő, a városiak a stabilitás biztosítását tartották elsőnek. Másrészt a honvédegyletekről szóló fejezet arra is felhívta a figyelmét, milyen fontos, hogy méltón őrizzük a hazáért harcoló elődeink emlékét – erre a Centenáriumi Bizottságban terveznek további lépéseket.

Dr. Földesi Ferenc, a kötet szerzője arról beszélt, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a téma feldolgozása alatt, s mi adott neki közben mégis annyi örömet és lendületet a munkához. Mivel nagyon kevés irat lelhető fel egyáltalán a korszakról, így az mindig örömteli volt, amikor valami újat fedezett fel a kutatás során – ebben nagy segítségére voltak a Levéltár, a Laczkó Dezső Múzeum, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár valamint a temetőgondnokság munkatársai. Sajnálatos volt olykor látni a terepeljárás során az elődök – Szombat István, Rozsos István – gondozatlan sírjait, reméli, ebben a jövőben lesz változás. Ugyanakkor igazi kincsekkel is találkozott, mint egy 1849-es komáromi menlevélen megfogalmazott könyörgéssel. Elmondta, a most kiadott könyv akár forráskiadványként is szolgálhat, az 1861-1924 között működő Veszprém megyei honvédegyletekről ugyanis korábban nem jelent meg írás.

A könyvbemutató végén Földesi Ferenc dedikálta a köteteket, Dr. Csiszár Miklós pedig elárulta, május közepére várható a Veszprémi Szemle 33. száma, s egy további Szemle-könyvet is lapozhatunk majd.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.