Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkezdődött a böllér buli

2014. március 8. 0:23
Takáts Tamás Blues Band-jének koncertjével kezdetét vette a második Bor, blues, böllér napok programja a Kolostorok és Kertek rendezvényterületén, pénteken.

A szabadtéri fesztiválok hagyományosan májusban kezdődtek Veszprémben, de ennek a programnak köszönhetően a szezonnyitót előrehoztuk márciusra - mondta Porga Gyula köszöntőjében pénteken, hozzátéve, magas színvonalú szórakoztatás garantált vasárnapig. Ezt a gondolatot erősítette meg Takáts Tamás, aki igazi blues hangulatot varázsolt a Kolostorok és Kertek rendezvényterületére.

Szombaton 10 órakor kezdődik a disznóvágás közös össznépi koccintással, de nem feledkeznek el a nőnapról sem, a hölgyeknek virággal kedveskednek - mondta el érdeklődésünkre Szegei Pál főszervező. Délután Berecz András Kossuth-díjas művész, valamint a Sipőcz Rock Band szórakoztatja a kilátogatókat. Vasárnap családi főzőversenyt tartanak, karitatív céllal pedig süteményt árulnak, a bevételt a megyei kórház javára ajánlják fel.

A részletes program itt olvasható.

 

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. 2025. december 24. 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. 2025. december 24. 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.