Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A Bakony és Balaton közé szorult gazdaság

2014. március 13. 16:15
Csütörtökön rendezték meg a Veszprém Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara hagyományos évnyitó konferenciáját a megyeszékhelyen.

Rendhagyó év lesz az idei – kezdte köszöntőjét dr. Markovszky György, a megyei kamara elnöke –, ez ugyanis az Európai Unió 2014-2020 közötti pénzügyi ciklusának induló éve. Ebből az alkalomból még korábban szerveztek egy találkozót, ahol a gazdasági élet szereplői részletesen informálódhattak, és hozzászólhattak a témához. Remélhetőleg ennek eredményeként érdemi párbeszéd alakul ki – tette hozzá.

Az innováció a felzárkózás útja

dr. Markovszky Györgydr. Markovszky György

A csütörtöki tanácskozás igazodott ahhoz a forradalmi változáshoz, ami körülöttünk zajlik, ez pedig az elképesztő technológiai fejlődést jelenti – mutatott rá Markovszky. – Vannak közöttünk olyan szereplők, akik a kutatás-fejlesztés és innovációs tevékenység tekintetében mértékadónak számítanak ma Európában. Az elnök szerint fontos, hogy a robotizációnak ne csak a gazdasági, hanem társadalmi hatásait is lássuk, bár ezeket ma még felmérni is nehéz. Éppen ezért a jövőben egyre több tanácskozást igyekeznek ebben a mederben megrendezni. Ez versenyképességi kérdés, és az előfeltétele annak, hogy a következő tíz évben felzárkózás kezdődhessen meg a vezető európai piacokhoz.

A közlekedés a lemaradás oka

Jelenleg látványos három évünk van, a nyolcas út fejlesztése olyan szakaszba érkezett, amire régóta vártunk, csakhogy az Ajkától Vasvárig terjedő szakasz szélesítése és fejlesztése nagyon távolba vesző számunkra – jegyezte meg Markovszky, hozzátéve: a Veszprém-Székesfehérvár szakasz fejlesztése kilencszeres, az Ajka-Veszprém szakasz bővítése kétszeres megtérülést vetít lőre. Ez is azt bizonyítja, hogy a nyolcas út sokkal fontosabb annál, mint amennyi figyelmet eddig kapott.

Veszprém megye gazdasági teljesítménye közel négy százalékpontnyit erősödve 18,9 %-ra nőtt a régió egészéhez képest, ez azonban jóval elmarad Komárom-Esztergom és Fejér megyéktől (a három megye együtt képvisel 100 százalékot).

A kamara elnöke szerint Veszprém megye beszorult a Balaton és a Bakony közé, nincs megfelelő közúti és vasúti infrastruktúra, és ezért a befektetők messze elkerülik. Ha azt akarjuk, hogy itt is megjelenjen a nemzetközi tőke, ahhoz nélkülözhetetlen ez a hálózat.

Az összefogás a teljesítmény kulcsa

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úgy látja, hogy a Veszprém megyei gazdaság jól teljesít, csak a fejlődés növekedéséhez korábban hiányzott az országos és európai lendület. A magyar gazdaság azonban mára pályára állt: többek között a 3% alatti költségvetési hiány és a 6% az ipari termelési növekedés is azt mutatja, hogy kezd beindulni a gazdaság motorja.

dr. Navracsics Tibordr. Navracsics Tibor

Ha óvatosan tekintgetünk nyugat felé, még nem mindenhol láthatunk biztató gazdasági adatokat – figyelmeztetett a miniszterelnök-helyettes. Európa növekedési válságban van, a világ más régiói már megoldást találtak erre a problémára, és ez kiszolgáltatja a magyar gazdaságot is egy válság sújtotta régiónak. A politikus felvázolta a kormány elképzeléseit: 30-33 százalékra szeretnék növelni a nem EU-ba célzott export arányát. Bővítenünk kell a más piacokon való megjelenésünket. Ennek jegyében a következő uniós ciklus forrásainak felosztásakor a mikro-, kis- és középvállalkozások megsegítésére fokozott figyelmet fordítanak.

Lássuk meg a lehetőséget abban, hogy ideszorultunk a Bakony és Balaton közé! – javasolta Navracsics. – Ahogy a turizmus megerősödött ebből, ugyanez a területi együttműködés a vállalkozások előtt is nyitva áll. Magyarország csak úgy lehet az európai gazdaság egyik legjobban teljesítő tagja, ha a vállalkozások összefognak. A dinamikusan fejlődő nyolcas út ideális partnerekkel, Dél-Németországgal, Észak-Olaszországgal, Ausztriával köt össze minket.

A miniszterelnök-helyettesi köszöntőt követően a résztvevők két előadást hallgathattak meg. Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara elnök a gazdaság fejlődési lehetőségeiről, a technológiai fejlődés nyújtotta előnyökről és kihívásokról beszélt, míg Bodó Imre, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irodavezetője a nyolcas út fejlesztéseiről adott tájékoztatást.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő közélet Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. tegnap 11:28 A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.