Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

“Laci úgy elszabadult, mint egy hajóágyú!” / Már kisebb sejtjeiben is szétesni látszik az SZDSZ

2008. március 26. 23:34
Lemondásra szólítaná fel, és bizalmatlansági indítványt nyújtana be a liberálisok Veszprém megyei testülete Dr. Tihanyi László megyei elnök ellen. Egyelőre úgy tűnik, marad a feltételes mód, merthogy a párt alapszabályzata nem teszi lehetővé a tisztségviselők visszahívhatóságát. A 22 fős megyei testületi tag közül 17-en kifogásolják a főorvos elnöki munkáját. Tihanyi László azt mondja egyetlen „bűne”, hogy „kókista” – és ezt a véleményét fel is vállalja.

Az SZDSZ helyi vezetője kedden kapta kézhez azt a levelet, amelyben három alelnöke aláírásával a testület 17 fős többsége választmányi ülésre hívja, melyen bizalmatlansági indítványt akarnak benyújtani ellene. A kezdeményezők azzal indokolják döntésüket, hogy elmondásuk szerint nem tudnak együttműködni Tihanyival, mert az megfáradt, szétesik a választmány, s a párt helyi tisztségviselői és tagjai szinte semmit nem vitatnak meg egymással, így pedig nem lehet dolgozni egy pártban, mondják. Horváth László, aki Tihanyi László elődje volt a liberálisok megyei vezetői posztján, úgy véli az elnök alkalmatlan a vezetői posztra, viszont kiváló orvos. Elmondása szerint például, az a nyilatkozat is balul sült el a népszavazás előtt, mi szerint: „Mindenki szavazzon úgy ahogy akar.” Molnár Margit alelnök szerint lehet, hogy sokakban felmerül a kérdés, miért pont most jöttek elő a bizalmatlansággal – de mint mondja, az az igazság, hogy már hónapok óta elégedetlenek vezetőjük munkájával, mert az elnök nem szab irányt a dolgoknak, nem fogja össze a pártot, így pedig szétesik a tagság, mivel senki nem kap iránymutatást, merre menjen. A harmadik alelnök, Felsőörs polgármesterasszonya, Kenézné Berei Györgyi úgy fogalmazott: „Laci elszabadult mint egy hajóágyú.” Summa summarum, a három alelnök tizenhét testületi tag nevében fogalmazta meg a „meghívót” a választmányi ülésre, péntekre.

Tihanyi László kérdésükre elmondta, egyes híresztelésekkel ellentétben, esze ágában sincs elmenni erre a tanácskozásra, hiszen az még csak nem is nevezhető választmányi ülésnek. Emlékeztetett, hogy az SZDSZ-ben választmányi ülést csak az elnök hívhat össze, s ez esetben is nyolc nappal korábban kell kiértesíteni az érintetteket. Az elnök elmondása szerint a visszahívását kezdeményezők nem ismerik saját pártjuk alapszabályzatát, mely nem véletlenül nem tartalmazza a bizalmatlansági indítvány intézményét. Tihanyi elmondta, hogy kizárólag a törvényességet tartja szem előtt. A szabályok pedig az SZDSZ-ben egy valóban demokratikus pártára jellemzőek. Vezetőiket meghatározott időre, két évre választják. A választók akaratát pedig tiszteletben kell tartani, erről szól a demokrácia. A liberális politikus megjegyezte, hogy egyértelműen arra utal minden, hogy „kókista” nézetei miatt orroltak meg rá párttársai, mert ő nyíltan vállalta szubjektív véleményét, melyben Kóka Jánost támogatja az országos elnöklés kérdése körül kialakult vitákban, s nem kollektív nézeteknek adott hangot.

Közben a párt országos színterén is napról napra akadnak újabb fejlemények. Most már biztos, hogy lesz küldöttgyűlés, melyen vagy megerősítést nyer pártelnökként Kóka János, vagy pedig egy előrehozott tisztújításról döntenek majd. Amennyiben lenne előrehozott tisztújítás, úgy az nem csak az országos, hanem a megyei és helyi vezetőket is érintené. Kóka János és Fodor Gábor kijelentették, mindketten készen állnak, hogy újra megmérettessék magukat – amennyiben a többség az új voksolás mellett dönt.

Füssy Angéla

Füssy Angéla
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.