Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Csökennek a helyi adók

2014. április 16. 11:38
Veszprémben hatezer vállalkozás működik, ezek közül alig száz foglalkoztat ötvennél több főt, ez is mutatja, hogy a gazdaságunk tartóoszlopát a kis- és középvállalkozások teszik ki – mutatott rá Porga Gyula.

Ez a Széchenyi Kártya Program bemutatását célzó, a KAVOSZ Zrt. által szervezett országos rendezvénysorozat veszprémi állomásán hangzott el szerdán. Az érdeklődők megtudták, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinket javítására létrehozott Széchenyi Kártya Program keretein belül hat különböző hiteltermék közül választhatják ki a vállalkozások a finanszírozási igényüknek megfelelő konstrukciót. A programban igényelhető hitelek egymásra épülnek és akár egyidejűleg is felhasználhatóak. 

A kormány 2013. május 1-jétől évi 5 százalékpont kamattámogatást biztosít a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőző Hitel hitelszerződések teljes összegéhez, az adott ügylet futamidejének első három évére. Olcsóbb lett az Agrár Széchenyi Kártya is, amelyhez a Vidékfejlesztési Minisztérium 4 százalék kamattámogatást nyújt. 

Porga GyulaPorga Gyula

Porga Gyula köszöntőjében kiemelte, Veszprémben hatezer vállalkozás működik, ezek közül alig száz foglalkoztat ötvennél több főt, ez is mutatja, hogy a gazdaságunk tartóoszlopát a kis- és középvállalkozások teszik ki. Veszprém polgármesterének vélemény szerint fontos számukra, hogy hosszú távon tudjanak tervezni, hiszen nekik köszönhető, hogy városunkban régóta 5 százalék alatti a munkanélküliség. – Az önkormányzatot érintő változásoknak köszönhetően jelentősen csökkentek a terheink, ez lehetőséget biztosít arra, hogy a következő években mérsékeljük a helyben fizetendő, vállalkozói szektort érintő adóterheket – jelentette be Porga Gyula. 

Gazsi AttilaGazsi Attila

Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkavállalók Országos Szövetségének (VOSZ) Veszprém megyei szervezetének elnöke szerint a következő kormányzási ciklus sikere nagy részt a vállalkozási politikán múlik. Ahhoz, hogy a társadalom számára is érzékelhető legyen a fejlődés, új munkahelyekre és beruházásokra van szükség. 

Perlusz LászlóPerlusz László

Perlusz László, a VOSZ ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott a rendezvényen, hogy a gazdaság tekintetében elértük a gödör alját, megindultak az elmaradt beruházások, szolid növekedés figyelhető meg, de hosszú még az út, hiszen több év lemaradását kell pótolni. Felhívta a figyelmet arra, hogy annak ellenére, hogy a Széchenyi Kártya Program versenyképes kamatot biztosít, mégsem fejlődik robbanásszerűen a szektor. Ennek oka egyebek mellett a beszállítói program hiánya, az alacsony export, valamint a foglalkoztatás jelenlegi szerkezete. –Csökkenteni kell a kiszámíthatatlanságot – foglalta össze gondolatát. 

A KAVOSZ Zrt. által irányított és már 11 hitelintézetnél forgalmazott Széchenyi Kártya Program napjaink legsikeresebb vállalkozói finanszírozási megoldása. A jegybanki alapkamat jelentős csökkenése és az állam által nyújtott támogatások következében a program keretein belül igényelhető hitelkonstrukciók minden eddiginél alacsonyabb kamatokkal érhetők el a vállalkozások számára. Az olcsó hitelek lehetővé teszik a válság miatt elhalasztott beruházások elindítását, gépek, eszközök korszerűsítését. 

A Széchenyi Kártya Program keretein belül kihelyezett hitelek összege mára meghaladja az 1280 milliárd forintot. Veszprém megyében a befogadott igénylések száma közel tízezer, amelyből 7500 hitelügylet létre is jött, a kihelyezett hitelek összege 42 milliárd forint. 

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.