Elsőként dr. Mihalovics Péter, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a megjelenteket. Kifejtette: amikor a veszprémi választókerület kampányzáró eseményének kerestek helyszínt, számára egyértelmű volt, hogy Dózsaváros erre a legalkalmasabb, az itteni polgárok mindig fogékonyak a közügyekre; és nemcsak a város, de az ország és Európa ügyeire is. Ez az a városrész, ami Veszprémben kiemelkedő eredményt ért el az uniós források lehívásában. Megújult az óvoda közel százmillió forintból, az iskola, a Dózsa tér.
Ahhoz, hogy a további lehetőségek is rendelkezésre álljanak, három feltétel teljesülésére van szükség – fogalmazott a képviselő. Az elsőn már túl vagyunk, áprilisban a választók bizalmat adtak a kormánynak. Nem elég azonban, ha politikusaink idehaza dolgoznak az országért, hanem Brüsszelben is képviselni kell a nemzeti érdekeket. Ami pedig még ennél is fontosabb lesz, hogy a harmadik akadályt is sikeresen vegyük majd ősszel, amikor a város élére választunk képviselőket.
Porga Gyula veszprémi polgármester arról beszélt, hogy miért is fontos Veszprémnek az Európai Unió? Brüsszel olyan távolinak tűnik, nem is látjuk pontosan, hogy mi zajlik ott, nehezebben mozdulunk meg erre a választásra. Jó tudni, hogy miért is fontos ez a választás – vezette fel a nagy kérdést a polgármester, majd kifejtette: Veszprémben büszkék lehetünk az elmúlt hét év eredményeire (az EU hétéves költségvetési ciklusokban dolgozik, ami nem esik egybe az ötévente rendezett európai parlamenti választásokkal – a szerk.), régiónkban élen jártunk az uniós források lehívásában.
Az önkormányzat tízmilliárd forintot nyert el ebben az időszakban, és még ennél is beszédesebb, hogy vállalkozóink tizenöt milliárd forintot gyűjtöttek.
Az előttünk álló hétéves fejlesztési ciklusban még több forrást szeretnénk lehívni, még több fejlesztést szeretnénk véghez vinni, és ennek a jelentős részét a munkaerő-élénkítésre fordítanánk. A polgármester hozzátette: ha igaznak bizonyulnak a pletykák, és Navracsics Tibort uniós biztosnak delegáljuk, akkor történelmet írunk, veszprémi politikus ilyen fontos tisztséget még soha nem vállalhatott.
Azon kevés magyar politikusok közé tartozom, aki mélyen elkötelezett az európai integráció iránt – fogalmazott dr. Navracsics Tibor, Veszprém országgyűlési képviselője.
Alapvető nemzeti érdekünk, hogy részt vegyünk az európai együttműködésben.
Ha csak a szűkebb környezetünkben nézünk körül, láthatjuk, mi minden valósult meg az Unió támogatásával, amelyekben a mi pénzünk mellett a dán, a német, a román adófizetők pénze is benne van. Ebből adódóan nagyon fontos kérdés, hogy mi a stratégiánk az Unióval, milyen képviselők ülnek az Európai Parlamentben? Nem igaz, hogy az Európai Unió ellentétes lenne a nemzeti érdekkel: ezt az is jól illusztrálja, hogy az ötvenes években az integráció alapjait három keresztény-demokrata politikus rakta le. Mindhárman mélyen hittek abban, hogy a második világháború után csak akkor van esélye Európának, ha a nemzetek összefognak.
Az európai integrációnak csak az a nemzet lehet vesztese, aki nem tudja megfogalmazni a céljait, hogy mit szeretne elérni az együttműködés által. Azok az államok lehetnek sikeresek, amelyek pontos jövőképet rajzolnak maguk elé, és tisztában vannak saját identitásukkal. Az EU a szabadság, a demokrácia és a jólét értékeire épülő érték- és egyben érdekszövetség. Az európai integráció legnagyobb előnye, hogy az államok közötti vitákat békés úton, intézményes fórumokon keresztül képesek rendezni.
Európa fejlődésének története a nemzetállamok fejlődésének története. Európát a nemzeti kultúra, nemzeti identitás vitte előre – jelentette ki Navracsics, utalva az Európai Egyesült Államok koncepciójára, ami szerinte a nemzeti értékek feladását jelentené. Vannak politikusok, akik szerint ha kilépnék az Unióból, olyanok lehetnénk, mint Svájc vagy Norvégia. De nem csak Svájc és Norvégia vannak az EU-n kívül, hanem Albánia és Macedónia is, és valószínű, ha kilépnénk az EU-ból, mi is inkább Albániához és Macedóniához lennénk hasonlóak. Aki azt mondja, hogy mindegy, ki megy Brüsszelbe, az azt is mondja ezzel, hogy neki mindegy, Magyarország fejlődik-e, eléri-e nemzeti céljait?
Ahhoz, hogy sereghajtókból újra éllovasok lehetünk, szükség volt arra, hogy olyan képviselők üljenek az EP-ben, akik készek küzdeni a nemzet érdekeiért. Az Európai Unióban most úgy figyelnek ránk, mint egy olyan országra, aminek érdemes meghallgatni a véleményét. Ne olyan listákra szavazzunk, akiknek a listavezetője maga mondja, hogy nem kíván részt venni az EP munkájában.
A mi politikusaink olyanok, akik kiállnak, megküzdenek az érdekeinkért.
A Fidesz-KDNP listáján a határon túli magyarság minden fontosabb területéről megtalálhatók jelöltek, mi nemzetben gondolkozunk – fogalmazott a képviselő. – Aki szorgalmas, dolgozni akar, az közénk tartozik, függetlenül attól, hogy etnikailag, vallásilag, nemileg hova tartozik.