Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eredeti figurák, valós párbeszédek

2014. június 8. 12:59
A Fekete leves című Novák Erik filmhez előzetesen csupán egy négy oldalas vázlat született, minden mást a szereplők adtak hozzá, hiszen nem készült részletes forgatókönyv. Többek között erről is beszéltek az alkotók a veszprémi közönségtalálkozón.

Mérsékelt érdeklődés követte a Fekete leves közönségtalálkozóval egybekötött veszprémi bemutatóját szombaton este a Cinema City Balaton kettes termében. A vetítést követően az alkotók meséltek a film készítésének kulisszatitkairól. Novák Erik rendező (akinek neve fémjelzi egyebek mellett a Nyócker című filmet) elmondta, sok szempontból úttörő alkotást hoztak létre, hiszen a jelenetek improvizációs módszerrel készültek, nem volt előre megírt forgatókönyv, csak annyit adtak meg a szereplőknek, hogy honnan hova kell eljutni, a párbeszédek már spontán zajlottak, éppen ezért mindenki a saját nevét használta. 

Novák Erik a veszprémi közönségtalálkozónNovák Erik a veszprémi közönségtalálkozón

A 14 napos forgatás kezdetén csupán a teljes költségvetés 2 százaléka állt rendelkezésre, mindenki szívességből játszott. Ennek eredménye, hogy mindössze kétmillió forintból létrehozták a Fekete levest, annak ellenére, hogy itthon nem készül film 400 millió alatt. Az alkotók hangsúlyozták, nem vettek igénybe támogatást, nem használták fel az adófizetők pénzét, így senki nem szólt bele a munkájukba.

Számos kulisszatitkot is elárultak a szereplők, így többek között arról is beszéltek, hogy illegális forgatás is előfordult a produkció elkészítése közben, illetve egy alkalommal feljelentették őket, hogy épp emberrablást végeznek, pedig csak egy jelenetet rögzítettek. Bevallották, rengeteg csúnya szó hangzik el a másfél óra alatt, ebben talán rekordot is felállítottak, de ilyenek vagyunk a  hétköznapokon, a vásznon pedig gyakoriak voltak a feszült helyzetek. A figurák mind eredetiek, ahogy a sérülések is azok voltak, így történhetett meg, hogy valakinek a szája vérzett, vagy éppen a bordája repedt meg. 

Cseh Zoltán
további cikkek
Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Gizella-napok Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Május 5. és 11. között 25 helyszínen közel 20 szabadtéri koncert és több mint 50 kulturális program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella-napokon. A részletes programot hétfő délelőtt jelentették be a Hangvillában. tegnap 22:09 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' Veszprémi Petőfi Színház 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika, az állatokkal bemutatott produkciók viszont mégis sokkal látványosabbak lettek. Egyszerűen csak a módszertan változott, az pedig, hogy ez az állatoknak továbbra sem jó, csupán egy berögzült sztereotípia. Ezt is sikerült lebontani a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválján, amikor szombaton a cirkuszi állatok idomítása került előtérbe egy beszélgetésen. 2025. április 26. 21:02 Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Veszprémi Petőfi Színház Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Habár a VIII. Lélektől lélekig – a színház gyógyító ereje fesztivál hivatalos megnyitóünnepséget csak péntek délután tartották, az egész héten át tartó programokon már addig is körülbelül ezren vettek részt. A különböző művészeti ágakat a lélek egészségével, vagy akár gyógyításával összekötő fesztivál hétvégén is folytatódik a Veszprémi Petőfi Színházban. 2025. április 26. 3:39 Szavak nélkül tanító állatmese kultúra Szavak nélkül tanító állatmese Az Áradás az a film, amit legszívesebben minden kisgyereknek megmutatnék. 2025. április 21. 13:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.