- Hogyan értékeli a közelmúltig Ön által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elmúlt négy évét? Mely eredményeket tartja a legfontosabbnak?
- A KIM elmúlt négy évével kapcsolatban összességében elmondható, hogy a ránk bízott feladatot jól elláttuk. A közigazgatási reform elindítása talán az elmúlt ciklus legkomplexebb, és legtovább eljutott intézkedés-sorozata volt. Gondoljunk a hatékonyabb közigazgatást jelentő járási rendszer bevezetésére, a teljes hivatali rendszer átalakítására, vagy az állampolgárok ügyintézését szolgáló kormányablak rendszerre.
A törvényalkotás területén szintén hatalmas munkát végeztünk, igyekeztünk a magyar jogrend fennálló diszharmóniáit oldani, új, a kor elvárásainak megfelelő, igazságosabb Btk-t és Ptk-t készítettünk, valamint új Alaptörvény is született. Az igazságügyhöz kapcsolódóan nagy siker, hogy pontot tettünk az évek óta húzódó ír gázoló ügyére, és lezárhattuk a ‘Tobin-ügyet’. Ez rendszeresen felmerült lakossági fórumokon is, nagyon átment a köztudatba, a magyar emberek is sikernek érzik.
- Külügyminiszterként milyen célokat jelölt ki magának, mit szeretne elérni?
- Nagyon fontosnak tartom, hogy a saját miniszteri céljaimat összhangba hozzam a magyar kormány külpolitikájával, hiszen ez az, amelyet minden fórumon képviselnem kell. Közismert, hogy az európai integráció elkötelezett híve vagyok - akkor is, ha az unió működésével kapcsolatban vannak kritikai megjegyzéseim. Az integráció serkentésének legfontosabb eleme az együttműködő partnerek megkeresése, s nekünk egyik fő feladatunk, hogy Magyarországnak minél több együttműködő partnert és szövetségest találjunk, az EU-n belül is, és termeszetesen azon kívül is.
Fontos saját célom, hogy erősítsük a világban az innovatív, nyitott és attraktív Magyarország-képet. Ezt nagyban segíti, hogy a kulturális diplomácia területe is az újonan felálló Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozik. Hiszem, hogy rengeteg feltáratlan, kiaknázatlan tartalék van még bennünk ezen a fronton: hazánk kulturális értékeit megéri a nagyvilágnak megmutatni.
- Külgazdasági szempontból fontos, és sokszor halljuk a keleti nyitás programját is. Mit jelent ez?
- Az imént az EU-n belüli, és azon kívüli partnerek felkutatását, és a velük való együttműködés fontosságát már említettem, de rögtön ehhez kapcsolódik – amit nem győzünk eleget hangsúlyozni -, hogy a meghirdetett keleti nyitás szlogenje semmiképpen nem jelent nyugat felé zárást. Megnyugtató lenne, ha a kelet felé is nyitott külgazdasági törekvéseink eredményeként az eddigi 80-20 százalékos arány helyett mondjuk 66-33-ra tudnánk módosítani a Nyugat és a Kelet felé irányuló kereskedelmet.
- Úgy tudjuk, hogy pont ez a terület Szijjártó Péterhez tartozna. Hogyan osztják meg egymás közt a feladatokat?
- Szijjártó Pétert általános helyettesemmé neveztem ki. Dolgoztunk már együtt 2006 és 2010 között, amikor én frakcióvezetői feladatokat láttam el, Péter pedig a frakció kommunikációját irányította. Hatékony és eredményes volt az együttműködésünk akkor is. Most, a KKM indulásakor a feladatokat úgy osztottuk fel, hogy az EU, Észak-Amerika és a miniszteri szint az én asztalom, a külkereskedelem és a keleti nyitás ügyei pedig Péteré.
- Könnyen lehet, hogy végül egészen más környezetben, az Európai Bizottságban vállalhat szerepet. Sokak számára talán nem egyértelmű, mit csinál egy EU biztos? Hogyan dől el, hogy ki milyen területért felelős?
- Leegyszerűsítve: az EU biztosokat tekinthetjük európai szintű szakminisztereknek is, magát a bizottságot pedig egyfajta európai „kormánynak”, ahol minden biztos egy adott területért felelős, s hivatalosan az EU egészének érdekeit képviseli, munkájával azt támogatja. Hogy éppen milyen portfolió „jut” egy biztosnak, abban nagyon sok múlhat a személyes egyeztetéseken is, de ez a bizottság aktuális elnökének döntésétől függ.
- Ha Magyarország Önt delegálja a Bizottságba, az mennyire érinti a veszprémi szerepvállalását?
- Előfordulhat, hogy kevesebbet tudok hazajárni, de nekem mindig Veszprém az első. Már többször említettem, hogy az elmúlt négy évben, az ígéreteknek megfelelően Veszprém visszakerült Európa térképére. Ha lesz új szerepvállalásom, akkor az újabb erőforrásokat, új lehetőségeket is jelenthet Veszprémnek a megkezdett közös munkánkhoz. Igyekszem megfelelni majd az új feladatoknak is, az új kihívásnak – bár még a jelölésem sem történt meg.