Megmondom őszintén, reggel még nem bíztam benne, hogy értékelhető perceket, sőt órákat tölthetek a Kossuth utcán. A tegnapi eső miatt végül nem vállaltam be a BinJip koncertet, úgyhogy morcosan keltem; és amikor először kinéztem az ablakon, bár épp nem esett, de a felhők nem is voltak túl bizalomgerjesztők.
Aztán a szokásos reggeli lapszemlém közben megláttam az Origo címlapján nagy, félkövér betűkkel a címet: "Egyhavi csapadék is lehullhat egyetlen nap alatt", és akkor már biztos voltam benne, hogy ez megint nem az én napom lesz. Végül délután egyszer csak azt vettem észre, hogy a napszemüvegemet keresem a táskámban.
Kicsit talán hiányzik már az az izgalom, amit éveken át az Utcazene első óráiban éreztem. Amikor először hangolnak a zenészek a színpadokon, amikor először érzem a sült kolbász illatát a Kossuth utcán, amikor az első emberek leülnek a padokon a belvárosban, hogy átadják magukat a zenének, és ízlés szerint a sörnek/fagyinak. Ki tudja, talán azért nem érintett meg annyira a kezdés, mert már bő másfél hete fesztiválhangulatban élünk, korábban meg éppen az Utcazene volt az az esemény, ami először törte meg a veszprémi nyár néha bántóan kisvárosias csendjét.
Végül is, elkezdődött, minden a legjobban alakult. Pendülnek a húrok, rezegnek a hangszálak, nálam meg nincs se sör, se fagyi. De hosszú még ez a négy nap, annyi minden történhet még, és az Utcazenét ismerve sok minden valóban meg is fog történni.
Ami pedig az időjárást illeti, arra azért nem kötnék nagy összegű fogadást, hogy megússzuk szárazon ezt a hetet. Az alapos megázás legalább annyira hozzátartozik az Utcazene-fílinghez, mint az, hogy minden kapualjban találhatunk egy-egy rögtönzött koncertet.
