Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csajok, autók, motorok

2014. augusztus 6. 19:07
A rockabilly műfaj hazai képviselője az 1998 óta együtt zenélő Mistery Gang. Megalakulásukat követően főként külföldön játszottak, de az utóbbi években itthon is rengeteg koncertet adtak.

Folyamatos munka és fejlődés jellemezte az elmúlt 16 évet, eddig hat lemezünk jelent meg, az első Japánban, majd Angliában, Amerikában és Németországban, az utolsó pedig itthon, ezen kizárólag magyar dalok találhatók - foglalta össze a csapat eddigi életútját Paszinger Zoltán (Singer) a veszprémi koncertjüket megelőzően. - A műfaj sajátosságait talán jobban befogadta a külföldi közönség, az első koncertjeinket is Belgiumban, Hollandiában adtuk, sokszor hónapokig kint tartózkodtunk, mögöttünk egy 28 állomásos német turné, de az Egyesült Államokban is felléptünk már - vélekedett a Mistery Gang nagybőgőse. A kitartó munka eredményeként azonban itthon is egyre több követőre találnak, ezt bizonyította a Rozé, Rizling és Jazz napok részeként lezajlott koncertjük is.

Hatalmas bulit csaptak legutóbb VeszprémbenHatalmas bulit csaptak legutóbb Veszprémben

Singer szerint a zene alapvető feladata, hogy szórakoztasson, ennek pedig maximálisan megfelelnek, minden esetben komolyan veszik a fellépést, a színpadi produkciót, figyelnek arra, hogy a közönség jól érezze magát. A dalok szövege egy jól behatárolt tematikát követnek, nagyon leegyszerűsítve ez a csajok, az autózás és a motorozás, de a szövegüknek ennél mélyebb jelentéseik is vannak Egri Péternek köszönhetően. 

Amit megálmodnak, azt az esetek többségében elérik, a közelmúltban jól szerepeltek az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóján, szeptemberben pedig a MR2 Szimfonik Live-val zenélnek közösen. A koncertek mellett a filmipar is munkát biztosít a fiúknak, Egri Péter a Made in Hungáriában alakította Fonyó Gergelyt, de több filmzenét is készítettek már, egyebek mellett a Till Attila által rendezett Pánik című filmhez. 

A Mistery Gang életében minden részlet pontosan koreografált - árulta el a sikerük titkát a nagybőgős. - Ennek ellenére jelentős szabadságot biztosít a műfaj, a romantikának épp úgy helye van a dalaik között mint a vagány gyors számoknak - tette hozzá.

Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.