Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vádemelési javaslat strandi lopássorozat ügyében

2014. augusztus 8. 15:02 // Forrás: police.hu
Lezárult a nyomozás a Balatonfüred egyik ismert strandján 2013. év augusztus hónap első három hetében történt lopás-sorozat ügyében. A bűncselekményekkel a 24 éves balatonfüredi Sz. Lászlót és fiatalkorú társát gyanúsították meg.

Szinte nem telt el úgy nap 2013. augusztusának első három hetében Balatonfüreden, hogy ne történt volna legalább egy strandoló sérelmére elkövetett alkalmi lopás. Elsősorban ruhaneműnek, digitális informatikai eszköznek, pénztárcának, iratoknak, készpénznek, napszemüvegnek kelt lába.

A cselekménysorozat miatt a balatonfüredi nyomozók széleskörű adat és információgyűjtést folytattak. Ennek eredményeként a cselekmények elkövetésével kapcsolatba hozható fiatalkorú balatonfüredi nőt, és Sz. László 24 éves balatonfüredi lakost elfogták, majd előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra. Az eljárás adatai szerint az eltulajdonított tárgyak egy részét pénzzé tették, az eltulajdonított mobiltelefonokból a néhányat megtartották, melyeket a házkutatás során lefoglaltak a balatonfüredi nyomozók. A számukra értéktelen, felesleges, vagy az érték tulajdonosa számára könnyen beazonosítható, személyes tárgyakat eldobták.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben keletkezett iratokat tizenegy rendbeli üzletszerűen kisebb értékre elkövetett lopás büntette, harminc rendbeli üzletszerűen szabálysértési értékre elkövetett lopás vétsége, két rendbeli készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége, öt rendbeli okirattal visszaélés vétsége, és egy rendbeli okirattal visszaélés vétsége bűncselekmények elkövetése miatt vádemelési javaslattal a Veszprémi Járási Ügyészségnek megküldte. 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.