Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Érkezik Rose

2014. augusztus 26. 20:53 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Martin Sherman: Rose című monodrámáját Vári Éva főszereplésével láthatja a közönség Veszprémben a Petőfi Színház stúdiószínpadán, a Latinovits-Bujtor Játékszínben szeptember 6-án (szombaton) délután öt órakor és este nyolc órakor.

A rendező Ilan Eldad. Az előadást a Zsidó Nyári Fesztivál keretében a városi önkormányzat támogatásával az Orlai Produkció mutatja be.

A dráma Rose életén keresztül éles rajzú portrét tár elénk a 20. századról is, amelyben minden megváltozott, kivéve az erőszakot. Rose végigélte a század borzalmait, a háborút, a varsói gettót, az Exodus utasainak kálváriáját, eltemette, meggyászolta a családját, a férjét és gyerekét. Az emlékezés szomorú, de mégis életigenlő életérzésről tanúskodik, miközben Vári Éva a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő belevonja a nézőt a történetbe.

„Az ember egy hétig üldögél egy fapadon, nevet, sír, vitatkozik, és közben emlékezik a halottakra, sokat eszik, sokat fecseg, végül egész belesajdul a feneke, és mindez arra való, hogy emlékeztessen bennünket: egyazon
néphez, fajhoz és kultúrához tartozunk, amely kultúrának a lényege a sajgó fenék, a panaszkodás, a heves vita, a nyughatatlan elme, a menekülő elme és az atomként fölrobbanó elme, bár az atomot még most sem értem, de hát megváltoztatta az elmúlt századot, azóta nem olyan a világ, mint azelőtt volt." (Részlet az előadás ajánlójából.)

A Rose ősbemutatója 1999-ben volt a londoni Nemzeti Színházban.

vehir.hu
további cikkek
Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház színház Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház Sajtótájékoztatón ismertette az ifjúságfókuszú előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. Szó esett arról, miként lehet a színház ma élő találkozási pont, értékközvetítő tér és valódi kapaszkodó a fiatal generációk számára. Egy biztos, a színházon nem múlik, hogy mindez megvalósulhasson: most ezer forintos jeggyel várják az ifjúságot több előadásra is. 2026. január 16. 22:20 „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” kultúra „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” Színész, rendező, dalszerző – és mindenekelőtt érzékeny megfigyelője annak a világnak, amelyben élünk. Máté P. Gábor pályája az elmúlt másfél évtizedben látványosan kitágult: a színházi deszkáktól a filmvászonig, a mesedaraboktól a társadalmi valóságig, a dalszövegírástól az önálló zenei albumokig vezet az útja. Alkotói döntésekről, morális határhelyzetekről, a COVID idején született, díjnyertes kisjátékfilmjéről, a zene felszabadító erejéről és az önazonosságról is beszélgettünk vele. 2026. január 14. 12:20 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.