Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem volt könnyű négy év

2014. október 8. 12:46
Az elmúlt négy év összegzésére kértük Némedi Lajos alpolgármestert, a Belváros és Újtelep önkormányzati képviselőjét.

– Amikor négy évvel ezelőtt elkezdtük a vezetői munkát, változtattunk a korábbi alpolgármesterek közötti feladatmegosztáson, a gazdasági és humán feladatokat ellátó munkakörök helyett fejlesztésekért, illetve a város működtetéséért felelős alpolgármestereket nevezett meg Porga Gyula. Ez utóbbi került hozzám. Jelentős önkormányzati múlttal rendelkezem, így nem volt idegen ez a feladat számomra.

Némedi LajosNémedi Lajos

– Milyennek értékeli az üzemeltetési feladatok ellátását?

– Az elmúlt négy évben rendben zajlottak a munkák ezen a területen. Fontos eredménynek tartom, hogy a város közterületei rendezettek, tiszták. Ennek egyik összetevője, hogy a korábbi lomtalanítási gyakorlat megszűnt, amikor egy-egy városrészt gyakorlatilag ellepett a szemét,  illetve veszélyes hulladékok is kikerültek. Ezt váltotta a kézből kézbe történő hulladékátadást, ami szervezettebbé, rendezettebbé tette a közterületeket.
A parkok karbantartása  – az idei csapadékos időszaktól eltekintve – is rendben zajlott, különös tekintettel az allergén növényekre.
A téli időszakban a közlekedés biztosítására is nagy hangsúlyt fektettünk.
Meg kell említeni még a tömegközlekedést, ami a város üzemeltetéséhez tartozik. A Balaton Volán Zrt. autóbuszparkja jelentősen megöregedett, a menetrend szervezésével kapcsolatban is érkeztek kritikák. Biztos vagyok abban, hogy a 2015-ös évben a helyi menetrend felülvizsgálatával és korszerűbb járművek beállításával jelentősen javíthatunk ezen a helyzeten.
Gyakran szóba kerül az elszaporodott galambpopuláció, jelenlétük már az elviselhetetlenség határát súrolja, egészségügyi problémákat okoznak, éppen ezért hatékony lépések szükségesek.

– Hogy alakult az önkormányzat és a civilek kapcsolata?

– Aktív élet folyik ezen a területen a városban. Ezt elismerve 2014-ben a civil szervezetek működésének támogatása megduplázódott, illetve a nyugdíjas klubok részére az éves támogatás mértéke is 500 ezer forinttal nőtt. Ki kell emelni az idősekkel történő hatékony együttműködést, az idősügyi tanács működését, elkészült az idősügyi koncepció, mindezek eredménye, hogy elnyertük az idősbarát önkormányzat címet.

– Komoly vitákat generált az orvosi ügyelet áthelyezése.

– Sokszor kritizálták, különböző érdekek ütköztek, de végül jó döntést hoztunk, a betegek szempontjából előnyös megoldás született, szükség esetén gyorsabban juthatnak szakorvosi ellátáshoz azzal, hogy a kórházon belül található az ügyelet. Az a szervezet pedig, amelyik nyilvános pályázaton elnyerte a központi orvosi szolgálat működtetését, elsőként a veszprémi háziorvosokat kereste meg, hogy vegyenek részt a munkában, tehát nem igaz, hogy kizárták őket ebből a tevékenységből.

– Jelentős változások történtek az oktatási feladatok ellátása területén is.

– Az iskolák fenntartása és működtetése külön vált, előbbi állami kézbe került, az utóbbi feladat továbbra is az önkormányzatnál maradt - amennyiben az adott település testülete így határozott. Veszprém ragaszkodott ahhoz, hogy jelen legyünk az iskolák életében, kivételt csupán a szakközépiskolák jelentenek, ott állami feladat maradt a teljes ellátás. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a működtetés keretein belül minden feltételt biztosítsunk az oktatás tevékenység eredményessége érdekében.
A működtetési feladatokkal kapcsolatban az önkormányzaton belül is végeztünk változtatást, hiszen ezek jelentős része  az Intézményi Szolgáltató Szervezethez és  a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt-hez került.

– Milyen elvárásokkal vágott neki az elmúlt négy évnek?

– 2010-ben a törvényi változások következtében csökkent a testületi létszám, megváltoztak az egyéni választókerületek határai, a korábbi Újtelep mellé a belváros képviselőségét is megkaptam. A város szívében jelentős felújítás zajlott, ki kell emelni, hogy ez nem csupán az önkormányzatnak köszönhető, hanem egy jelentős, vállalkozókkal közös konzorcium hozta létre. A húszemeletes korszerűsítésével adósok maradtunk, sokat dolgoztunk érte, de még nem sikerült olyan uniós forrást találni, ami a költségeket fedezné, hiszen közel egymilliárd forintos projektről van szó. Bízom abban, hogy az új uniós költségvetési ciklusban hazai források bevonásával, esetleg hitellel kiegészülve megvalósíthatjuk a 130 lakást érintő felújítást.
A ciklus elején határozottan képviseltem, hogy az Újtelepen működő két termelő üzem, a Szatmári malom, valamint a nyomda tegye át meshova a termelését. Előbbi heteken belül Kádártára költözik, utóbbi helyen jelenleg nem működik tevékenység. Ebben a városrészben különösen oda kell figyelni a jövőben az utak, járdák felújítására. Amennyiben október 12-én bizalmat kapok, szeretném elérni, hogy a Balaton Bútorgyár egykori – jelenleg kihasználatlan – területén előrelépés történjen, hiszen értékes területe ez a belvárosnak. Meg kell oldanunk azt is, hogy a szórakozóhelyek úgy működjenek, hogy a környezetükben élők számára az elviselhető legyen.

– Amennyiben felkérést kapna, vállalná az alpolgármesteri szerepet a jövőben is?

– Nem volt könnyű négy év, de sok támogatást kaptam a hivatalon belül épp úgy mint más szervezetektől. Az együttműködésünk konstruktív volt. Amennyiben bizalmat kapok, szívesen folytatom ezt a munkát.

 

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak közélet Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság szerdán. ma 13:49 A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta közélet A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden. ma 10:35 Miért pont 8200 Veszprém irányítószáma és egyáltalán miért kell ezt a borítékra ráírni? közélet Miért pont 8200 Veszprém irányítószáma és egyáltalán miért kell ezt a borítékra ráírni? Emlékszem, hogy általános iskolás alsó tagozatos koromban valamelyik tankönyvben volt egy oldal, ami azt magyarázta el, hogyan kell helyesen megcímezni egy borítékot: név, csupa nagybetűvel a település, utca és házszám, végül az irányítószám. De miért van szükség erre a négyjegyű irányítószámra és miért éppen a 8200 Veszprémé, amíg például a nyíregyházi levelekre a 4400-at kell ráírni? Évről évre egyre kevesebb levelet adunk fel, de még így is több mint 400 millió küldeményt kézbesít a posta egy évben. ma 15:36 Veszprémben is megnyílt a szent kapu Veszprémi Érsekség Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. 2025. január 6. 21:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.