Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Garancia a fejlődésre

2014. október 9. 22:42
Két nap múlva önkormányzati választás. A ciklus utolsó interjújában rövid értékelésre kértük Porga Gyula polgármestert.

- Mennyire elégedett az elmúlt négy évvel, sikerült-e megvalósítani azt, amit eltervezett?

- Összességében sikeresnek ítélem ezt az időszakot, és ezt számos tényadat is erősíti. A járások fejlettségi versenyében nyolc helyet sikerült javítanunk, a megyei jogú városok rangsorában Győr után Veszprém a legfejlettebb egy olyan kutatás eredménye szerint, amelyben 25-30 szempont alapján hasonlították össze a járásokat. Fontos adat, hogy többen költöznek be Veszprémbe, mint ahányan elmennek innen. Az uniós fejlesztési források lehívásában a nagyvárosok között az élmezőnybe tartozunk, a 2009-es válság óta 4000 új munkahely jött létre, a munkanélküliség tartósan 4 százalék alatt van. Ezek a tények azt bizonyítják, hogy Veszprém egy gazdaságilag és identitásában erős közösség. Azt is jó látni, hogy a veszprémiek nagy örömmel veszik birtokba az elmúlt években megvalósult fejlesztéseket, mint amilyen a megújult belváros, a Hangvilla, vagy az állatkertben zajló, soha nem látott mértékű projekt. 

- Annak, aki itt él, minden bizonnyal van kialakult véleménye a városról. De mi a helyzet azokkal, akik nem veszprémiek; mit tapasztal, milyen a városunk megítélése külső szemmel?

- Ez egy nagyon szubjektív kérdés. Sok utcafórumon találkoztam olyan veszprémiekkel, akik elmondták, hogy büszkén mutatják meg a várost az ide látogató ismerőseiknek, és persze számos hasonló személyes tapasztalatom is van. Az általános vélemény az, hogy Veszprém egy tiszta, szépen fejlődő város, ahol mindig történik valami. És az is beszédes, hogy sokan költöznek ide, viszont kevesen vannak, akik elmennének. 

A külső megítélésünkről árulkodnak azok az elismerések is, amelyeket az elmúlt években érdemelt ki a város: idősbarát, családbarát, kerékpáros-barát önkormányzat díjat kaptunk, és az Európai Klímasztár Szövetség is elismerte a törekvéseinket; legújabban pedig épp a napokban kaptunk egy dizájn-elismerést a város új arculatáért.

- Ha már szóba kerültek az utcafórumok: az ott elhangzott észrevételek, javaslatok mennyire tudnak beépülni a következő öt év programjába?

- Szeretnénk beépíteni ezeket. Az a tapasztalatunk, hogy az emberek leginkább azokat a kisebb beruházásokat igényelték, amelyek a közvetlen lakókörnyezetüket érintik. Ezek egy részét már az idén meg tudtuk valósítani: padokat helyeztünk ki, leaszfaltoztunk murvás parkolókat, és számos feladat maradt még a következő évre is. Jelentős tapasztalat volt, hogy az úthálózatunk nagyon rossz állapotban van, ezért dinamikusabb fejlesztést tervezünk a következő ciklusra. A korábbi években mintegy százmillió forintot költöttünk erre a célra, én azt szeretném, ha a jövőben a teljes gépjárműadó-bevételt, mintegy 200-250 millió forintot az úthálózat javítására fordíthatnánk.

Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) is tartalmazza a városrészek komplex felújítását, ugyanúgy, ahogy a belváros rehabilitációját vagy a Smaragdváros programot. Fontos még a tömegközlekedés újragondolása, megfontolt újraszervezése, a városi élethez igazodó új menetrend kialakítása, és rendezni kell a vasúti- és a buszpályaudvar környezetét is. 

- Az ellenzék kritikák gyakran rámutatnak az épületek állapotára, a közelmúltban a Stadiont, a régi mozit vagy a volt piarista gimnáziumot is említették sajtótájékoztatóikon az ön kihívói. Mit lehet kezdeni ezekkel az ingatlanokkal, van-e terv a helyzet rendezésére?

- Örömmel vettem észre, hogy az ellenzék is a mi programunkat népszerűsíti, hiszen az Integrált Településfejlesztés Stratégiában szerepel ezeknek az ingatlanoknak a megújítása. Önálló program a városi stadion tejes rekonstrukciója, ami egyszerre erősíti majd a szabadidő-, az utánpótlás- és az élsportot, hiszen sok egyesület működik itt. A másik a kulturális negyed program, hiszen régi seb a város testén a gyerekkórház, a régi mozi, az ének-zenei általános iskola épülete. Ezek felújítása is szerepel az ITS-ben. Az egykori piarista gimnázium épületét nem akarjuk értékesíteni, azt az önkormányzat és a Pannon Egyetem közösen fogja hasznosítani, oktatási célra. 

- Az ön választási jelszavai a "lendület, siker, fejlődés". Hogy lehet ezt a hétköznapok nyelvére lefordítani? 

- Azok az adatok, amiket az interjú elején említettem, egy nagyon törékeny állapotot mutatnak, akár a munkanélküliséget, akár a fejlettségi versenyben elfoglalt kiemelkedő helyünket vizsgáljuk. A többi város, járás is folyamatosan dolgozik, fontos, hogy megőrizzük a jó helyzetünket. Abban hiszek, hogy a mintegy 600 oldalas ITS garancia arra, hogy megtartsuk a kiemelkedő pozíciónkat, és úgy gondolom, arra is, hogy még sikeresebbek legyünk. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.