- Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?
- Nálam elég „későn” jött a színházzal való komolyabb foglalkozás. Gyermekkoromban én is színjátszóztam ugyan, viszont a Simonyi Zsigmond Általános Iskolában inkább a sport került előtérbe, akkor versenyszerűen atletizáltam. Később felhagytam a sporttal, ekkor egy szünet következett, amikor keresgéltem, hogy mi az, ami érdekel. A gimnázium után a színház volt az, ami megtetszett, viszont nem tudtam, hogy milyen lehetőségeim vannak, nem ismertem semmit és senkit. Egy hosszú keresgélés, kutakodás következett, igazából szerencsés időszak volt ez is, kipróbálhattam mindent, ami érdekelt, de komolyan nem mondtam ki, hogy a színház lesz a cél, egy bölcsész szakra jelentkeztem.
- Mi következett ezután?
- A veszprémi egyetemen magyar - színháztörténetet hallgattam, amit később a Károli Gáspár Református Egyetemen folytattam. Ezzel párhuzamosan beálltam statisztának a veszprémi Petőfi Színházba, és ott derült ki számomra, hogy a színészeten kívül a tágabb dolgok is érdekelnek, mint például az írás, a látvány és a rendezés. Érdekelt az, hogy állandó interakcióban legyek az emberekkel, legyenek akár a színészek, a háttéremberek, vagy a stáb. De mindezek mellett ekkor már forgatókönyvírást is tanultam.
- Hol tanulsz jelenleg?
- Három éve kezdtem meg tanulmányaimat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem prózai rendező szakán, ahova direkt Bocsárdi László személye miatt mentem ki. Jelenleg az ő osztályában tanulok.
Eddigi tanulmányaim közül ezt szeretem a legjobban, hiszen azt tanulom, amit a legközelebbinek érzek magamhoz.
- Kik a példaképeid?
- Kifejezett példaképem nincs, viszont Bocsárdi László osztályfőnököm rendkívüli módon inspirál. Az ő színházát és látásmódját szeretem, valamint azt, ahogy emberileg alkot. Filmek közül abszolút Tim Burton világa az, ami közel áll hozzám, valamint Helena Bonham Carter játéka tetszik. Jean Cocteau művei szintén nagyon tetszenek, sajnos azonban keveset fordítottak le magyarra, ezért jelenleg azon vagyok, hogy minél többet felkutassak közülük. Közel állnak hozzám még Dali és Miró művei, alapvetően a szürrealista látásmódot kedvelem, ez megjelenik munkáimban is.
- Hogyan kerültél a Kabóca Bábszínházba?
- Egy több szálú ismeretség révén kerültem ide. Évekkel ezelőtt ugrottam be egy szerepbe, mint Boróka, ekkor ismertem meg Székely Andreát, a Kabóca igazgatónőjét. Korábban a Latinovits játékszínben rendeztem meg egy monodrámát, amit látott, ezek után kezdődött el egy párbeszéd az együttműködéssel kapcsolatban.
Érdemes megjegyezni, hogy Jean Cocteau Orpheusát mi csináltuk meg itthon először, tehát ez egy ősbemutató is volt egyben. Amikor az Orpheust 1 évvel ezelőtt elkezdtük előkészíteni, a stábom 90 százaléka ismeretlen volt számomra, a színészek közül is csak két embert ismertem. Ennek ellenére egy nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk.
- Mik a pálya nehézségei?
- Ez egy abszolút egész embert kívánó szakma. A színészekkel együtt dolgozni, szervezni, folyamatosan képben lenni, az emberekhez közel lenni - ez az, amit nagyon kedvelek. A felmerülő problémákra inkább kihívásként tekintek, mintsem nehézségekre. Minden bonyodalmával együtt szeretem a színházi rendezést.
- Mit szeretnél legjobban megrendezni?
- Rengeteg minden van a fejemben, tervek mindig vannak. Igazából nem te, hanem az élet dönti el, hogy mi az a feladat, amit rád szabnak, mi az, amit megérdemelsz és meg is csinálhatod. A következő feladat újra az egyetemen vár, Shakespeare és később egy államvizsga rendezés következik. Nagy és szép feladatok lesznek, izgatottan várom őket. Mindenképpen az élőszínház felé szeretnék tovább haladni, vonzanak a látványközpontú előadások is, de rendkívül színészközpontú rendező vagyok. Mivel a magyarországi színházkultúrában nőttem fel, ezt nem is tudnám levetkőzni. Februárban a budapesti Kolibriben lesz egy bemutató, aminek én vagyok a szerzője, itt például mint szerző csak a szavakra tudok hagyatkozni.
- Mivel foglalkozol a szabadidődben?
- Sokat járok színházba itthon és Erdélyben egyaránt, viszont mindig megválogatom, hogy mit nézek meg. A budapesti Trafót is viszonylag gyakran keresem fel, ahol a külföldi és hazai kortárs színházvilág jeles tagjai sűrűn fordulnak meg.
Ezen kívül imádom a Balatont, ha pedig bele tudom préselni a kis időmbe, akkor irány a Fűzfői uszoda. Megfogadtam, hogy Erdélyben is többet fogok uszodába járni, valamint kirándulni is szeretnék ott, mivel azt még nem sikerült összehoznom. Rendkívül emberközpontú vagyok, ezért a barátaim közelsége nagyon fontos, igazán velük érzem jól magam.
