Gerstmár Ferenc szerint a korábban szélsőségesen decentralizált közoktatás átalakításakor átestünk a ló túloldalára, és mára túlságosan központosítottá vált, a modell azonban nem működik zökkenőmentesen. "A legegyszerűbb ügyintézés, például a papírbeszerzés, krétavásárlás is bürokratikus akadályokba ütközik" - mondta.
A képviselő szerint a közoktatásra helyi közügyként kell tekinteni, működtetése a Klebelsberg Központnak és a helyi közösségnek közös érdeke és felelőssége. Az LMP közoktatási kerekasztalok létrehozását javasolja, ezáltal ugyanis jogszabályi változtatások nélkül is nagyobb lehetőségük lenne a helyi közösségeknek, hogy beleszóljanak az oktatáspolitikába. A testületbe az önkormányzat, a pedagógusok, a szülők, oktatással foglalkozó civil szervezetek és a KLIK is delegálhatna tagokat. Gerstmár bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy a kerekasztal létrehozását 2015-ben vegye napirendre a közgyűlés.