Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Mindennapok Hősei: Miklósi György

2014. november 19. 14:05
Sorozatunkban A Városi Nyilvánosságért Alapítvány által meghirdetett Mindennapok Hősei elnevezésű karitatív esemény díjazottjait mutatjuk be. Ezúttal Miklósi György főhadnaggyal, a Veszprémi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály körzeti megbízotti alosztályának vezetőjével beszélgettünk.

Miklósi György a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett rendőrként. Az iskola befejezését követően Veszprémben volt lehetősége arra, hogy közrendvédelmi szakterületen helyezkedjen el. Mindenképpen egyenruhás szeretett volna lenni. Miklósi György imádja a munkáját és Veszprémet. Öt éve ugyanazon az alosztályon dolgozik. Először előadóként, később főelőadóként, mostanra pedig vezetőként tevékenykedik. 

„Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a saját kategóriámban elnyertem a Mindennapok Hősei díjat. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a városban élő emberek mellettem voksoltak. Nem egyéni díjként élem meg, azt gondolom, hogy ez az utcán dolgozó összes egyenruhásnak az elismerése. Amióta kiderült, hogy a díjazottak között vagyok többen megszólítottak az utcán, gratuláltak. Számomra nagyon jól esik, hogy a magam és kollégáim munkáját ilyen formában hálálták meg a város lakói.”- mondta el kérdésünkre Miklósi György. 

vehir.hu
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.