– Hogyan telik az adventi időszak, hogyan készül a karácsonyra?
– Az advent, mint tudjuk az adventus domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. Az Úrnak háromféle eljöveteléről beszélünk. Az első, amelyik már megtörtént 2000 évvel ezelőtt Betlehemben, erre emlékezünk karácsonykor. Ilyenkor az adventben felidézzük azokat az időszakokat, amikor a próféták, a zsoltárosok és a választott nép fiai még csak várták az Eljövendőt.
Az egyházi év elején, amikor az ember elindul valahova, akkor tudnia kell, hova fog megérkezni, így a jövőbe is kell tekinteni, méghozzá a legtávolabbi jövőbe. Ekkor gondolunk Jézus második eljövetelére, és arra is, hogy mi lesz velünk halálunk után. Mert ahogy a halál talál bennünket, úgy talál minket Jézus második eljövetele is. A harmadik pedig Jézusnak a nem látható, rejtett eljövetele, amely a mindennapokban történik, amikor lélekben találkozunk vele. A legkiemeltebb az, amikor szent áldozáshoz járulunk. De nagyon sok olyan esemény, dolog és személyek vannak, amiken és akiken keresztül Isten valamiképpen hozzánk érkezik. Ha csak megcsodáljuk a természetet, abban Isten jósága megérintheti a lelkünket.
Ugyanakkor rengeteget tanulhatunk a kevésbé, talán nem olyan mélyen vallásos embertársainktól, költőktől is, ahogy az élet apró dolgaiban is meglátják az örömöt, megtalálják Istent. Nekünk, keresztényeknek nagyon fontos adventben, hogy a rohanást egy kicsit ki tudjuk kapcsolni, az aktivitást, ami nagyon fontos, de még fontosabb, hogy ezt összhangba tudjuk hozni az elmélyüléssel. Az, hogy néha megálljunk, csendben maradjunk, imádkozzunk, és hogy tetten érjük Istent a szívünkben, hogy meghalljuk, ahogy a lelkünkben lépked. Ez az advent egyik nagyon fontos feladata, amellett pedig jó, hogy vannak jó hangulatú ünnepségek, koncertek, színdarabok, szertartások. De arra kell törekednünk, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására.
– Miként ünnepli az érsek úr a karácsonyt?
– Gyermekkoromban hozzá tartozott a karácsonyhoz a családdal való együttlét, szüleimmel, nagyszüleimmel, nagynénémmel és a bátyámmal. Amikor kispap lettem, karácsonyra nem jöhettem haza, a szemináriumban kellett töltenem az ünnepet, és az éjféli misét, másnap pedig elmentünk különböző plébániákra asszisztálni. Akkor már éreztem a család hiányát és egyfajta magányt karácsony éjszakáján. Amikor lelkipásztorok lettünk, akkor sem mehettünk haza a szolgálat miatt, és fokozatosan el kellett szakadni a családtól.
Emlékszem, amikor Párizsban voltam – két karácsonyt töltöttem ott – akkor volt idő, hogy annyira magányos voltam, hogy sírtam is. Nem szégyellem bevallani. Akkoriban még nem volt internet, mobiltelefon, az ember csak levélben érintkezhetett a családjával. De valamiképpen a lélekben való együttlét azokkal, akiket szeretünk, mindig is hozzátartozott a karácsony megünnepléséhez. És ami az igazán lényeges, hogy az ember tényleg valamiféle lelki kapcsolatban legyen az Úrjézussal, aki a világra született. Enélkül a karácsonynak nincs fölemelő és vigasztaló értelme.
Mivel hozzátartozóim nincsenek, illetve egy nagynéném van Hévízen, de vele sajnos nem tudom a karácsonyt együtt ünnepelni, így én itt töltöm Veszprémben a karácsonyt. Az éjféli misét és a karácsony napi szentmiséket a székesegyházban ünnepelem a hívekkel, a kispapokkal és paptestvérekkel, és most nyugodtan mondhatom, hogy nem érzem magam egyedül.
–Az egyházi év decemberben kezdődik, pontosabban advent első vasárnapján. Hogyan ünnepli ön a világi újévet?
– A szilveszteri hálaadást mi is megtartjuk, illetve ekkor van az egyháznak egy olyan ünnepe, amit Isten anyja, Szűz Mária tiszteletére tart, és ezen a napon van Jézus névadásának ünnepe, tehát ilyen tekintetben ez az egyháznak is jelentős ez a nap. Személy szerint én a szilvesztert egyedül töltöm. Nem megyek sehová, legfeljebb belenézek a tévébe. De sokszor előfordul, hogy meg sem várom az éjfélt, és lefekszem aludni. Másnap pedig megyek misézni. Most már megszoktam ezt a fizikai egyedüllétet, de azt mondhatom, hogy ha fizikailag egyedül is vagyok, lélekben sohasem.
