Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Új alelnök a megyei közgyűlésben / – letette esküjét Polgárdy Imre –

2008. április 24. 9:23
Ma délelőtt iktatták alelnöki hivatalába Polgárdy Imrét, aki nem sokkal az eskütétel után adott interjút a Vehírnek. Elődje, Pálfy Sándor az elmúlt év végén mondott le tisztségéről.

– Alelnök úr, gratulálunk honlapunk látogatói nevében is. Ne vegye tapintatlan kérdésnek, de mennyire van tisztában leendő feladataival?

– A teendőimet Lasztovicza elnök úr határozza meg,  részben már konkrét feladatokról is beszéltünk.

– Elképzelhető-e az, hogy azok a feladatok, amelyeket Pálfy úr végzett korábban, azok önre hárulnak?

– Talán részben, de például a kórházi ügyekben jelentős előbbre lépés történt, így azok már nem kívánnak annyi feladatvállalást.

– Említette, hogy Lasztovicza elnök úrral még nem mindent egyeztettek. Nyilvánvaló, hogy azért szóba jöhetett pár dolog.

– Az elnök úrral igen hosszú ideje ismerjük egymást. Tíz éve dolgozunk együtt, tehát majdhogynem baráti viszony van közöttünk, elnök úr ismeri irányultságomat, érdeklődési körömet. Úgy gondolom tehát, hogy nem lesz probléma a feladatköröm meghatározása.

– Új beosztás kezdődik életében: miképpen tudja majd koordinálni?

– Számoltam azzal, hogy sok szabadidőmet fogja ez lekötni. Egyébként kötetlen a munkaidőm, így könnyebben tudok mozogni. Hozzá kell tennem, hogy elnök úrnak számos rendezvényen kell részt vennie. Ezek enyhítésére, megosztására is sor kerülhet.

– Arról talán nem is szólva, hogy ki-ki saját választókerületében otthonosabban mozog…

–Igen, elnök úr elsősorban Badacsony–Tapolca–Sümeg, míg én Ajka és a Somló, valamint Pápa környékén fogok tevékenykedni, Talabér Márta Várpalota és vonzáskörzetében, a Balaton-felvidéken, illetve a megye egész területén, attól függően, hogy éppen hová kapunk meghívást.

– Terveiről, elképzeléseiről mondjon előzetest a Vehír látogatóinak.

–Mint az a mai köszönő beszédemben is elhangzott, elsőrendű feladatomnak az elnök úr munkájának a megkönnyítését tartom, de arra fogok törekedni, hogy minden képviselőtársammal, a hivatal dolgozóival, intézményeinkkel, szervezetekkel, a települések lakosságával korrekt kapcsolatot alakítsak ki. Egyébként képviselőtársaimat is jól ismerem, hiszen magam is voltam már korábban megyei közgyűlési képviselő.

– Munkáját társadalmi megbízatásban végzi. Mit jelent ez?

– Fizetés nem jár érte, tiszteletdíjat és költségtérítést kapok.

– Ezek szerint ez nem egy meggazdagodási forrás…

– Természetesen nem, csak egy példát: a költségtérítés alig fedezi a közlekedési kiadásaimat.

– Több időt tölt majd a megyeszékhelyen?

– Igen, de körzetemben (Ajka, Somló) is több időt szeretnék az ott élők szolgálatára fordítani.

– Mire számít, mi lesz a legnehezebb munkája során?

– Azt hiszem, az egész megyét képviselni úgy, hogy közben a szűkebb környezetem elvárásainak is meg tudjak felelni.

– Mit gondol, lesz-e bármiféle átadási-átvételi ceremónia ön és Pálfy úr között?

– Biztosan nem.

– Mennyire számított arra, hogy alelnök lehet?

– Tudni kell, hogy mások is számításba jöttek. Igazából mintegy három hete erősödtek fel a tárgyalások köztem és Lasztovicza elnök úr között. Tudom, mit vállalok, s annak meg is akarok felelni.

– Vannak-e érdeklődési területének szívéhez közelebb álló témái?

– Szívesen foglalkozom a környezetvédelemmel. Ennek igen nagy szerepe van és lesz a megyében. Ehhez szorosan kapcsolódik a Bakony vízbázisának kérdésköre, a csatornázás stb. Várhatóan a jövő feladata lesz az önkormányzatok ellehetetlenülése elleni szakmai és politikai küzdelem. De ide sorolhatnám az iskolabezárásokat is.

– Munkájához a Vehír látogatói nevében is jó egészséget és sikereket kívánok.


Zatkalik András
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.