Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kikaptak a gyászoló röplabdások

2009. február 9. 9:11
A Pensum-Nyíregyházi FSE hazai pályán 3:2-re nyert a Veszprémi Egyetemi SC ellen a női NB I Liga Liga-csoportjában, az alapszakasz 19. fordulójában.

Szombat éjjel brutális kegyetlenséggel meggyilkolták az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapat román játékosát, Marian Cozmát, másik két társa súlyosan megsebesült. Elképzelhető, hogy a kézilabdázókkal remek sportbaráti kapcsolatban lévő veszprémi röplabdázó lányok ezek után milyen hangulatban keltek útra reggel, Nyíregyházára. Az általában vidám, cserfes játékosok ezúttal kisírt szemmel, csendben végezték feladatukat a bemelegítés során. A mérkőzést gyászszünet előzte meg.

A nyíregyháziak egyik alapembere, Sipos Tímea megsérült, ezért csak a lelátóról figyelhette csapatát. Környei Dóra révén két veszprémi ponttal kezdődött a találkozó, de gyorsan egyenlített, majd fordított is a magabiztosan röplabdázó, jól mezőnyöző házigazda (4:3), amely a bakonyiak hibáit kihasználva az első technikai időnél már két ponttal vezetett (8:6). Kovács Anikó ásznyitásával egyenlített, majd Szikszai Viktória hibája után fordított a VESC (8:9). 9:11 után a nyíregyházi feladó, Sipos Zita ászértékű szervája jelentette az ismételt egalizálást a szabolcsiaknak (11:11), Czipták Nikolett blokkjával pedig megint a hazaiak vezettek (13:12). A vendégek juniorjátékosai kitartóan és lelkesen bíztatták a felnőtteket, akik a második technikainál már három ponttal vezettek (13:16). A rövid szünet után megint sokat hibáztak a vendégek, így fordított a Nyíregyháza (18:17). Ezt követően már nem engedte ki a kezéből a vezetést a sokkal összeszedettebben röplabdázó házigazda, és magabiztosan megszerezte első részsikerét (25:19, 1:0).

A második rész elején Szelle Dóra triplázott a vendégeknél (1:3). A hazaiak edzője, Kolozsi János hamarosan (2:6) időt kért, együttese ennek ellenére ötpontos hátrányban volt az első technikainál (3:8). A folytatásban nagy és színvonalas csata dúlt a pályán, ezekben a percekben kevesebb volt a rontás (10:12). Okosan, tudatosan játszott a Nyíregyháza, s 13:13-nál egyenlített, Oláh János, a VESC edzője időt kért, és csapata a második kötelező pihenőre megint ellépett három ponttal (13:16). Hamarosan megint egalizált a házigazda (18:18), és a vezetést is átvette, jött Oláh edző újabb időkérése. Benedek Dorottya ütésével visszatértek a veszprémi remények (20:20), a hajrában egymás hibáiból szerezték pontjaikat a csapatok. Kolozsi János 23:24-nél időt kért, ezután Czipták egyenlített, Szikszai is eredményes volt, de Sipos Zita nyitást rontott (25:25). Szikszai és Szalai ütést hibázott, így egyenlített a Veszprém (25:27, 1:1).

A harmadik felvonást Czipták pontjaival a hazaiak kezdték jobban (2:0), de éppen az ő hibáját követően vette át a vezetést a látogató (3:4), és ő szervált ászt, akkor is, amikor együttese visszavette a vezetést (7:6). A technikai (7:8) után a Kovácsok pontjai következtek, a hazaiaknál Zsuzsa, a bakonyiaknál Anikó volt eredményes. Mindkét oldalon előfordultak hibák, ennek ellenére izgalmas volt a játék és szoros az állás (12:12). A rövid szünet előtt ellépett a VESC (12:15), de pihenő már a Nyíregyháza mehetett előnnyel (16:15). A technikait követően sem tértek magukhoz a vendégek, Oláh János időt kért, de Sipos Zita pontos, taktikus nyitásaival továbbra sem tudtak mit kezdeni játékosai (19:15). Miután a csinos nyíregyházi feladó szervát rontott, azonnal elkezdett zárkózni a VESC (18:19), ezért Kolozsi Jánosnak kellett időt kérnie. A hajrában sokkal határozottabb volt a házigazda, így Simon Szabina blokkjával összesítésben megint vezetést szerzett (25:19, 2:1).

Látványos labdamenetekkel kezdődött a negyedik periódus, mindkét együttes csökkentette hibái számát, az első technikainál a Veszprém állt jobban (5:8). Néhány esetben szerencséje is volt a látogatónak, de a bakonyiak jobban koncentráltak, megérdemelten vezettek, Kolozsi János 7:12-nél időt kért. A továbbra is elsőrangúan mezőnyöző hazaiak támadásban nem voltak olyan hatékonyak, mint a megnyert szettekben, a veszprémiek jó blokkokkal növelték vezetésüket (10:16). Kovács Zsuzsa két sánca után közelített riválisához a Nyíregyháza (13:17), Oláh János időkérése következett. Az újabb szabolcsi megingást kihasználva a VESC újra növelte előnyét, 15:21-nél Kolozsi Jánosnak kellett időt kérnie, de a folytatásban már csak a látogatók szereztek pontot (15:25, 2:2), így jöhetett az ötödik szett!

Szikszai pontjával a Nyíregyháza szerzett vezetést, Környei egyenlített. Kapkodtak a veszprémiek, ritkán tudtak tervszerű támadásokat vezetni, a kényszerűségből áttett labdákat pedig könnyedén szelídítette meg a nyugodtan, higgadtan röplabdázó hazai csapat (5:2). Létfontosságú szituációkban vétettek könnyed hibákat a bakonyiak (8:5), akik sokszor rosszul vagy sehogy nem kommunikáltak egymással a pályán, látszott a játékukon, hogy még mindig a tragédia hatása alatt vannak, sőt ahhoz képest jól küzdöttek. A nyírségiek stabil nyitásfogadásuknak köszönhetően őrizték előnyüket (10:7), és megérdemelt győzelmet arattak (15:10, 3:2).

NB I Liga, Liga-csoport, nők, alapszakasz, 19. forduló:
Pensum-Nyíregyházi FSE–Veszprémi Egyetemi SC 3:2 (19, –25, 19, –15, 10)
Nyíregyháza, 100 néző. Játékvezetők: Csikós, Szabó F.
Nyíregyháza: Sipos Z. 7, Szikszai 26, Czipták 22, Kovács Zs. 10, Szalai 3, Simon Sz. 7. Csere: Pethe (liberó). Edző: Kolozsi János
Veszprém: Bodnár R. 1, Kovács A. 11, Szelle 15, Borsos 4, Környei 13, Zsoldos 11. Csere: Szűcs K. (liberó), Benedek 7. Edző: Oláh János
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 13:15, 19:18, 23:19. 2. játszma: 3:8, 13:15, 19:18, 23:22. 3. játszma: 7:8, 12:15, 19:15, 23:19. 4. játszma: 5:8, 10:15, 14:19, 15:23. 5. játszma: 5:2, 8:5, 11:8, 13:10

Edzői értékelés:

Kolozsi János: – Majdhogynem csodát értünk el azzal, hogy ennyi sérülttel, ennyi nehézséggel küzdve megnyertük ezt a meccset.
Oláh János: – Amíg a könnyű helyzetekben ennyit rontunk, addig nem reménykedhetünk győzelemben egy ilyen meccsen.

Zatkalik Dávid
további cikkek
Meteorológia: vasárnap havazás várható az ország egy részében időjárás Meteorológia: vasárnap havazás várható az ország egy részében Vasárnap az ország északi, északkeleti részében, az Északi-középhegység nyugati felében akár több centiméteres hóréteg is kialakulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. szombat délutáni videójából. tegnap 17:31 Karácsonyi ízek a világ körül Karácsonyi ízek a világ körül A karácsony nemcsak a szeretet és a családi összejövetelek ünnepe, hanem a gasztronómiai kalandoké is. Ahány ország, annyi szokás – és ez különösen igaz az ünnepi asztalokra. A helyi kultúra, történelem és ízvilág keveréke teszi egyedivé a karácsonyi ételeket, amelyek gyakran generációról generációra öröklődnek. Szerkesztőségünk most képletesen elutazott a világ különböző nemzeteinek ünnepi konyháiban, hogy megismerjük, milyen fogások varázsolják felejthetetlenné az ünnepeket! tegnap 17:29 Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is labdarúgás Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is Akárcsak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) is Carlo Ancelotti lett az idei év legjobb klubedzője. tegnap 14:59 Zsinórban ötödször nyert a Veszprém KK Veszprém Kosárlabda Klub Zsinórban ötödször nyert a Veszprém KK A Veszprém Kosárlabda Klub péntek este a Békéscsabai KK vendégeként lépett pályára az NB I/B Zöld csoportban, és szoros mérkőzés végén sikerült megszereznie sorozatban az ötödik győzelmét. Az 85-79-es végeredmény tükrözi a bakonyi csapat koncentrált és hatékony játékát, amely holtversenyben továbbra is a tabella élén áll. tegnap 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.