Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ingyenes garantált városnézés vasárnap

2015. február 20. 14:54
A Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. február 22-én, vasárnap, az Idegenvezetők Világnapja alkalmából ingyenes, garantált idegenvezetést szervez „Generációk találkozása” címmel helyi, profi idegenvezetők közreműködésével.

1985 óta számos országban rendezik meg az Idegenvezetők Világnapját oly módon, hogy február utolsó vasárnapján az idegenvezetők bemutatják saját városukat az érdeklődők számára. Magyarországon is már tizenötödik éve ünneplik ezt a napot nagy sikerrel. Idén a veszprémi idegenvezetők hatodik alkalommal csatlakoznak a kezdeményezéshez, a Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében.

Indulás: 2015. február 22-én 10.30 órától az Óváros térről

A látnivalók hagyományos bemutatása mellett a vendégek bepillantást nyerhetnek az idegenvezető szakma kulisszái mögé egy fiatal és szenior szakember tolmácsolásában.

Mire figyel az idegenvezető a munkája közben? Milyenek voltak a turistacsoportok igényei régen és most? Milyen emlékezetes történetek kötődnek az adott helyszínekhez? Mit mondtak el az adott épületről 25 éve és napjainkban?

Előzetes jelentkezés nem szükséges. Szeretettel várunk minden korosztályt ingyenes programunkra!

vehir.hu
további cikkek
Elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye Művészetek Völgye Elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának. A következő tíz napban több mint 4200 program, közel 3000 fellépő és 40 helyszín várja a látogatókat. 2026. július 24. 15:03 Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról közélet Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. 2026. július 23. 1:39 Koncertek, sport és bakonyi ízek – augusztus 1-jén ismét érkezik a ZIRCikON programajánló Koncertek, sport és bakonyi ízek – augusztus 1-jén ismét érkezik a ZIRCikON Augusztus 1-jén ismét fesztiválhangulat költözik a Bakony fővárosába: a ZIRCikON egész napos ingyenes programkavalkáddal várja a családokat, a zenekedvelőket és az aktív kikapcsolódás híveit. Koncertek, sportprogramok, gyermekfoglalkozások, helyi ízek, kézműves vásár és közösségi élmények teszik teljessé a rendezvényt, amely a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa program örökségeként immár harmadik alkalommal várja a látogatókat.   2026. július 22. 16:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.