Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, a város önkormányzata és konzorciumi partnerei pályázat keretében 567,5 millió forint támogatást nyert el integrált, komplex fejlesztésre, közterületi megújításra, oktatási intézmény felújítására, gazdasági funkció megerősítésére, valamint „soft” elemek, programok megvalósítására. A polgármester kiemelte, a mai nap az átalakítás területén működő vállalkozások vezetőivel egyeztettek a munkálatok megkezdéséről, hiszen szeretné, ha a rehabilitációval járó munka minél kevesebb problémát jelentene számukra.
Március 16-án megkezdődnek a belváros közterületeit és a zeneiskolát érintő kivitelezési munkálatok, mely projektelemek Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata beruházásában valósulnak meg.
A fejlesztés a következő közterületeket érinti:
- Jutasi út nyugati oldalán lévő járda, támfal és lépcsők rekonstrukciója, Kossuth L. u. 21. társasház mögötti terület felújítása (hulladéktároló szigetek megújítása, járda, út és támfalak átépítése, zöldterületi fejlesztés, térvilágítás korszerűsítése, utcabútorok elhelyezése)
- Budapest út 4. (OTP, MÁK) irodaház előtti terület rendezése (járda és térburkolat átépítése, támfalak felújítása, zöldfelület felújítás, utcabútorok elhelyezése, térfigyelő rendszer kiépítése
- Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola előtti park (a tér teljes átépítése)
- Hangvilla melletti park felújítása (a gyalogos felületek átépítése, padok és hulladékgyűjtők kihelyezése, zöldfelületi megújítás és bővítés, térfigyelő rendszer kiépítése)
- A Fortuna udvar, Sarolta udvar és Gizella udvar tömbbelső megújítása (új burkolat kiépítése, lépcsők, rámpák, támfalak felújítása, zöldterületi megújítás figyelemmel a rendezvénytéri funkcióra)
A beruházás során a Csermák Antal Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületének külső megújítása is megvalósul.
A belvárosi rehabilitáció folytatását egy veszprémi vállalkozás, a Kuti és Fia Kft. nyerte el, mellyel kapcsolatban Kuti Attila ügyvezető elmondta: „Rendkívül örülünk annak, hogy részt vehetünk a város arculatának kialakításában. A rehabilitáció jelzi, hogy az önkormányzat meg tesz mindent annak érdekében, hogy szépüljön a város. Köszönjük, és örülünk annak, hogy Veszprémben egy helyi kivitelező dolgozhat.”
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, mely várhatóan 2015 júliusáig tart.