Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bemutatták a Veszprémfest fellépőit

2015. március 30. 10:25
Sajtótájékoztatón mutatták be az idei VeszprémFest programját a megyeszékhelyen.

Két új helyszín jelenik meg a programban. A nagyszínpadon július 15-18 között lesznek koncertek, ebből három a várban, egy az Arénában. Megjelenik a FestGarden július 16-18 között a História Kertben. Idén is lesz Rozé Rizling Jazz napok július 10-19 között. Július 18-án a Kolostorban, 17-én és 18-án pedig FestPresszó néven az Expresszóban is lesz program.

A július 15-én fellépő Roger Hodgson, a Supertramp énekesének szereplése már hónapok óta köztudott, decemberben a jegyek értékesítése is megkezdődött.

Roger Hodgson vezetésével a Supertramp világhírű rockcsapattá vált, több mint 60 millió eladott lemezzel a hátuk mögött. Csak Kanadában a “Crime of the Century” és a “Breakfast in America” albumok gyémántlemezzé váltak: azaz minden 15. kanadai rendelkezik mindkét albummal. A kiugróan sikeres “Breakfast in America” a világ számos országában első helyre került, és maradt is a listák élén egy éven át - az eladott 20 millió példánynak köszönhetően minden idők egyik legkelendőbb albumává válva.

1983-ban, a “Famous Last Words” album megjelenését és egy mega-turnét követően Roger feloszlatta a Supertrampet. Belső érzéseire hallgatva az egyszerű, természetes életet választotta, családjával és spirituális értékeit követve. Épített otthon egy komoly hangstúdiót, így folytathatta a zeneszerzést és közben együtt lehetett felnövekvő gyermekeivel. Első önálló albuma, az “In the Eye of the Storm” 1984-ben jelent meg, és nemzetközi sikerré vált, melyet több mint 2 millió példányos eladása is jelez.

Roger ma mind nyilvános, mind privát koncerteken fellép, különböző felállásban – szólóban, kísérő zenekarral és szimfónikus zenekarral is. Legújabb, “Classics Live” című lemeze a 2010-es világturnéján rögzített előadásainak látványos gyűjteménye.

Július 16-án a Kool & the Gang lép a várszínpadra.

A Kool & the Gang világszerte több mint 70 millió albumot adott el, és három generáció zenei világára bírt jelentős hatással. Mindezek mellett, olyan számoknak köszönhetően, mint a Celebration, a Cherish, a Jungle Boogie, a Summer Madness és az Open Sesame, nyertek két Grammy-díjat, hét American Music Awardsot, jegyeztek huszonöt Top 10 listás R&B slágert, kilenc Top 10 pop slágert és harmincegy arany, illetve platina albumot. Az elmúlt több mint 40 éveben a Kool & the Gang folyamatosan játszott, hosszabb ideig, mint bármelyik együttes az R&B történetében. Bombabiztos funk és jazzy előadásmódjuk minden idők leginkább mintául szolgáló együttesévé avatta őket.

Dee Dee Bridgewater július 17-én lép fel, őt Irvin Myfield és a New Orleans Jazz Orchestra társaságában láthatjuk.

Négy évtizedet és számtalan területet felölelő karrier áll a Grammy- és Tony-díjas jazzóriás, Dee Dee Bridgewater mögött, aki top vokalistákkal alkotott egyedi műfaji zsinórmértéket, s aki ez idő alatt megingathatatlan hittel haladt a klasszikus jazz megújításának útján. A rendíthetetlen utazó, felfedező, úttörő és hagyományápoló, háromszoros Grammy-díjas művész 2011-ben a legjobb énekes jazz album kategóriában az Eleanora Fagan (1915-1959): To Billie With Love From Dee Dee című albumért nyert Grammyt.

A 36 éves, kétszeres Grammy- és Billboard-díjas Irvin Mayfield munkásságát 15 album jelzi. Alapító művészeti igazgatója a New Orleans Jazz Orchestrának, és jelenleg ugyancsak jazzművészeti igazgatóként dolgozik a Minnesota Orchestra mellett, továbbá a University of New Orleans professzora, illetve a New Orleans Jazz Institute igazgatója.

A New Orleans Jazz Orchestra hitvallása: a jazz segítségével jobbá tenni az életet, megváltoztatni a környezetet és kiteljesíteni a szellemet a szépség, az igazság és a szeretet által. A NOJO fellépett Amerika minden jelentős színpadán és klubjában, és megszervezte New Orleans történetének első helyi, jeggyel látogatható jazz koncertsorozatát.

A zárónapon, 18-án Emeli Sandét láthatjuk az Arénában.

Emeli Sandé évek óta meghatározó szereplője a popiparnak, jelenleg David Guettával készített dalával szerepel a slágerlistákon.

Vidéki skót környezetből származik. Tíz éves korától a zongora a hangszere és zeneszerzői eszköze. Hangjával pedig még korábban felhívta magára a figyelmet. A jobb keze alkarjára teljes hosszában a festő Frida Khalo-t tetováltatta – egy egyszerű, egyenes gondolkodású művésznőt.

“Még mindig egy Joni számból táplálkozom, noha már 25 éves” – mondja magáról Sandé. “Ez a legfőbb és legfontosabb dolog a számomra. Nem nagyon érdekel, hogy a zeném milyen kategóriába tartozik, de azt nem szeretném, ha túl fellengzős lenne. Nem akarom meghatározni, hogy kikhez szólok, de szeretném, ha elismernének.”

Az őszinte, kendőzetlen érzelmekben hisz. “Így lehet ezt a legjobban csinálni. Ha valami túl okosat akarok írni, az sosem működik. A ‘Kill The Boy’ olyan ötlet volt, ami elsőre az eszembe jutott. Ha egy számon egy napnál tovább kell dolgoznom, azt inkább hagyom. Minden, ami jó, az igazán spontán.”


A História Kertbe megálmodott FestGarden helyszínen július 16. és 18. között élvezhetjük a jazz ütemeit. Itt 16-án Mike Stern és Didier Lockwood áll színpadra, 17-én Jack de Johnette chicagói jazzdobossal találkozhatunk, 18-án pedig Carmen Souza és Theo Pascal érkezik Veszprémbe.

Július 18-án az Ex-A.E. Bizottság költözik a Kolostorba, ahol feLugossy Lászlóval, az ef Zámbó Happy Dead Banddel és a Wahorn Airporttal találkozhatunk.

Az Expresszóban a fiatalabbakat próbálják megszólítani a FestPresso rendezvényekkel. Pénteken az Utcazenéről már sokaknak ismerős svéd Movits! Zenekar, szombaton pedig a román Moonlight Breakfast elektroswing banda szórakoztatja a megjelenteket.

Jegyeket április elsejétől lehet vásárolni.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. 2025. december 24. 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. 2025. december 24. 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.