Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
7°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
7°C

Szoros együttműködés szükséges

2015. március 31. 14:27
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal tartott közös szakmai workshopot a Türr István Képző és Kutató Intézet Székesfehérvári Igazgatósága kedd délelőtt a városban csak „pokoli toronyként” elhíresült épületben

A Házgyári út 1. szám alatt található társasház rehabilitációjára 2013-ban alakult konzorcium, melyben az önkormányzat mint főpályázó, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mint megvalósító, a Türr István Intézet és a Veszprém Megyei Kormányhivatal pedig partnerként vett részt. Uniós forrásból akkor 133 és fél millió forintot fordíthattak közösségi integrációra. A keddi ötletbörze lényege többek között az volt, hogy a részt vevő konzurciumi partnerek azokat a sikeres szociális rehabilitációs ötleteiket, melyek az ország más településein is hasznosak lehetnek, megosszák egymással.

A város polgármestere, Porga Gyula köszöntőjében a megújítás előtti állapotokat idézte fel. Kiemelte, együttműködés nélkül lehetetlen lett volna a munka, melynek oroszlánrészét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végezte el, hiszen tapasztalatok azt mutatják, hogy jelen állás szerint a Házgyári út 1. szám alatt levő épület önállóan, külső segítség nélkül nem tudna működni. A polgármester megjegyezte: szorgalmazza a keddihez hasonló ötletbörzéket.

Pluhár László, a TKKI esélyegyenlőségi osztályvezető az intézet felzárkóztatásában betöltött szerepéről beszélt, majd Lőrincz Norbert a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviseletében mutatta be a Máltai telep-programokat.

Pluhár LászlóPluhár László

Ge. Á.
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.