Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Vállaljátok önmagatokat!

2015. május 1. 13:20
Péntek délelőtt ballagtak az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium végzősei.

Tekintse meg galériánkat!


Az iskola hátsó udvarán megrendezett ünnepségen Irányi László igazgató közvetlen hangulatú beszéddel búcsúzott, melyben felelevenítette személyes emlékeit a ballagók soraiban álló tanítványaival. „Amiben ez az iskola több, mint más tanintézmény, hogy próbálunk segíteni nektek a kibontakozásban, hogy tehetségesek legyetek, legyetek önmagatok.”

Irányi LászlóIrányi László

Az iskolában töltött négy év alatt voltak, akik hamar önazonossá váltak, és voltak, akik mindvégig keresték még a saját útjukat. Hozzátette: bármeddig is jutottak önmaguk építésében a fiatalok, még nincsenek készen, és pár év múlva, amikor a diplomájukat a kezükbe vehetik sem lesznek készen.

„A jellem formálódik, élethosszig. Ahhoz, hogy formálni tudd, alapok kellenek, amiket mi próbáltunk megadni.”

Az igazgató azzal az üzenettel bocsátotta el végzőseit, hogy vállalják gondolataikat, szavaikat, tetteiket, vállalják önmagukat!

Többen is jutalmat vehettek át a négy év során tanúsított kiemelkedő tanulmányukért, sportteljesítményükért, művészeti és közösségi munkájukért. Kiemelt figyelmet kapott a Pro Schola-díj átadása.

Hulka László (13.D) vehette át a Pro Schola-díjatHulka László (13.D) vehette át a Pro Schola-díjat

A Pro Schola-díj tanulói fokozatát Hulka László 13. D osztályos tanuló kapta. László 2010 óta az iskola tanulója. Az itt töltött öt év alatt nemcsak tanulmányi eredményeivel, hanem sportteljesítményével is kitűnt kortársai közül. Sikeresen elvégezte az SMC-Continental Akadémia tanfolyamát, a vizsgázók közül a legjobb eredményt érte el. 2013-ban első helyezést ért el csapatával a Miskolci Egyetem által szervezett anyagtudományi versenyen, 2014-ben első lett a szakmai előkészítő érettségi tárgyak versenyén. Ugyanebben az évben harmadik lett az országos AutoCAD-versenyen, és az Ipari tanulói közül elsőként kapta meg a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Év Tanulója díját. 2012 óta tagja az iskola futballcsapatának, az iskolán belüli irodalmi és történelmi versenyek rendszeres szereplője.

Horváth MónikaHorváth Mónika

A Pro Schola-díj tanári fokozatát Horváth Mónika kapta. A tanárnő 1994 óta az Ipari magyar-angol szakos tanára. Nyitott, a folyamatosan változó körülményekhez igyekszik a legalkalmasabb tanítási módszereket megtalálni, kipróbálni. Az elsők között vezette be a kompetencia alapú tanítást a magyar nyelv és irodalom tárgyban. 2008 óta az iskola ifjúságvédelmi felelőse, szívén viseli a nehézségekkel küzdő tanulók sorsát.

A most ballagó diákok még nem búcsúztak el végleg az alma mater ismerős falaitól: hétfőn már vissza is térnek, hogy a magyar nyelv és irodalom írásbeli feladatsorral megkezdjék az érettségi vizsgaidőszakot.

Galéria
Ipari ballagás 2015
Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.