Nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk valamit az Iszlám Állammal kapcsolatban – ami nevével ellentétben nem egy konkrét állam, hanem egy terrorszervezet. Bár a neve alapján úgy tűnhet, hogy valamiféle köze van az iszlámhoz, valójában nem a vallásról, hanem egy rá hivatkozó csoportosulásról van szó – hívta fel a figyelmet a különbségre a professzor.
A dzsihád szó jelentése erőfeszítés az egyistenhit terjesztésére Allah útján. Alapvetően nem háborúról van szó. Az erőfeszítés történhet az egyén belső küzdelme által, önmagunk jó oldalának fejlesztésére és a rossz visszaszorítására. A dzsihád eszközei a fohász, ima, a tudományos megismerés; a fegyveres harcot csakis a legvégső eszközként tartják számon. A modern iszlám szerint a fegyveres dzsihád kizárólag önvédelemből történhet meg, ha a vallást fizikai támadás éri, ugyanakkor vannak olyan szélsőséges fundamentalisták, akik elkerülhetetlennek tartják a háborút.
Míg a kétezres évek elején az Al-Kaida volt az a szervezet, amire szívesen hivatkoztak a terroristák világszerte, ma ez az Iszlám Állam, amely elsősorban Irak és Szíria területén működik. Másfél évtizede Irak még Szaddam Husszein uralma alatt állt, aztán 2003-ban az USA – az ENSZ Biztonsági Tanács hozzájárulása nélkül – megtámadta Irakot, és megdöntötte a Husszein-rezsimet. Ezzel megkezdődött Irak évtizedes kálváriája, az országban élő különböző csoportok egymás ellen fordultak. Fontos tudni, hogy Irakot a kurdok, a szunniták és a síiták lakják, és ezek a csoportok nincsenek jóban egymással.
A káoszba süllyedő országban 2004-ben jött létre az Al-Kaida helyi szervezete, 2006-ban pedig megalakult fő riválisuk, az Iraki Iszlám Állam [ISI]. 2010-ben Abu Bakr al-Baghdadi lett az ISI emírje, akiről többféle szóbeszéd is kering, egyesek szerint a CIA, mások szerint a Moszad képezte ki, hogy lenyomja az Al-Kaidát. Miután az USA nyomására eltávolítottak a hatalomból mindenkit, akinek köze volt Szaddámhoz, a nagyhatalom 2011-ben kivonult Irakból. Szaddam hívei az ISI szervezetébe ágyazódva tértek vissza, hogy megtorolják sérelmeiket.
Mindeközben a szomszédos Szíriát is elérte az arab tavasz, ám Al Aszad rendszere nem bukott meg, mert a felkelők maguk is megosztottak voltak, a kisebbségek nem tudtak dűlőre jutni egymással, és káosz alakult ki. 2013-ban vegyi fegyvereket is bevetettek, sokan bíztak a nyugati beavatkozásban, ez azonban elmaradt. Végül 2014 augusztusában Al Aszad orosz ráhatásra aláírta a vegyifegyver egyezményt és leépítette a vegyifegyver-állományt. Kiváló lehetőség volt ez a vészterhes időszak a terroristák térnyerésére.
Ekkoriban ISIL (Iraki és Levantei Iszlám Állam) néven működött a terrorszervezet, akik 2014-ben szakítottak az Al-Kaidával, és egy önálló kalifátust hoztak létre, melynek vezetője, kalifája Ibrahim néven a korábban már említett Al-Baghdadi lett. A kalifa jogosítványai a próféta utódjaként Allahtól erednek, és ez olyan felhatalmazást ad neki, amellyel az Al-Kaida vezetői soha nem rendelkeztek.
2014 nyarán az Iszlám Állam elfoglalta a stratégiai vonalakat: a Tigris és az Eufrátesz völgyeit, a határátkelőket, fő közlekedési útvonalakat. Államra jellemző szervezettséget alakítottak ki, területükön 8 millió fő él, „fővárosuk” az Eufrátesz partján fekvő szír város, Ar-Raqqah.
A terrorszervezet által ellenőrzött területen rendszeresek a brutális nyilvános kivégzések, a holttestek meggyalázása, a több ezer éves civilizációs örökségek pusztítása. A rémuralom nemcsak a kurdokat és a keresztény-zsidó kisebbséget veszélyezteti, a szunniták ugyanis a muszlimok másik nagy csoportját, a siítákat is meg akarják semmisíteni – ahogy azt korábban említettük, az Iszlám Állam neve ellenére nem az iszlámról szól. Eltérő a terrorszervezet tagjainak motivációja is. Az állomány 40-50 százalékát Szaddam volt emberei alkotják, őket főleg a korábbi befolyásunk visszaszerzése motiválja. Sok az európai harcos is köztük, a lázadó lelkűek az ISIL-en keresztül élik ki magukat - nem az igazi vallási fanatikusok vannak többségben.
Az Iszlám Állam ellen globális koalíció formálódik, a NATO mellett az arab államok is a terrorszervezet felszámolásán dolgoznak. Az ISIL megsemmisítésére egyelőre nem sok esély látszik, rövid távon a visszaszorításuk lehet a cél. Egy ilyen szervezet ellen nem lehet a hagyományos eszközökkel fellépni, a katonai megoldás csak egy eleme a probléma kezelésének, önmagában nem vezethet célhoz. Ezzel együtt fel kell készülnünk a járulékos problémák kezelésére: a menekültáradatra, a dzsihadisták oldalán harcoló európaiak hazatérésére, és az sem utolsó kérdés, hogy mi lesz az ott élők sorsa az Iszlám Állam esetleges legyőzése után, mihez kezdenek egymással a kurdok, a siíták és a szunniták? A térség stabilizálásának lehetősége a távoli jövő ködjébe vész.
