Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A toryk szerezték a legtöbb helyet a brit parlamentben

2015. május 8. 8:38 // Forrás: mti
A 2010 óta kormányzó Konzervatív Párté lesz a legnagyobb frakció a londoni alsóházban - ezt jelezte a nagy-britanniai parlamenti választások végeztével, csütörtök késő este közzétett exit poll.

Ha a 22 ezer választó megkérdezésére alapuló exit poll megfelel a végleges eredményeknek, a toryknak 316 alsóházi képviselőjük lesz. Ez kilenccel több a 2010-es választások utáni konzervatív frakció létszámánál, de önmagában még nem lenne elég az önálló többségi kormányalakításhoz. Az eddigi koalíciós partnernek, a Liberális Demokratáknak viszont 10 képviselői helyet mutat az exit poll. Ez ugyan rendkívüli, 47 fős visszaesés lenne, de a két frakció együttes létszáma így is éppen elég lehet a minimális abszolút többséghez a 650 fős alsóházban, vagyis elvileg a két párt ismét képesnek bizonyulhat koalíciós kormány megalakítására.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt az exit poll szerint 239 képviselőre számíthat, 19-cel kevesebbre, mint eddig. A Skócia függetlenné válására törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) - ha a felmérés helytállónak bizonyul - rendkívüli mértékben, az eddigi hatról 58-ra növelhette alsóházi frakciójának létszámát. A brit parlament alsóházában Skóciát összesen 59 hely illeti meg.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.