Az első félidőben kissé akadozott a hazaiak játéka, a sok elpuskázott lehetőség mellett a védekezésben is akadtak hibák.
- Statikusan játszottunk a mérkőzés első részben, a sérülések miatt hiányos beállós pozíciót nehezen oldottuk meg – mondta Gyurka János, a veszprémiek edzője.
17:15-ös hazai vezetéssel zárult a félidő, a szünet után viszont pazar veszprémi gólokat láthatott a kilátogató közönség. Az első félidőben hiányos beállós feladatokat megoldotta a Velky Viktória – Bognár Zsuzsanna páros, előbbi eredetileg balátlövő, utóbbi jobbszélső pozícióban játszik. Jelentősen feljavult a veszprémiek kapusteljesítménye is, Baranyai Bettina szenzációsan védett a második játékrészben.
Weigel Zita és Smidéliusz Júlia vezérletével fokozatosan elhúzott a hazai gárda, az utolsó percben kilencgólos veszprémi vezetésnél a közönség a tízgólos győzelmet skandálva „követelte” a lányoktól, akik eleget tettek a közönség kérésének, és egy hétméteressel beállították a 35:25-ös végeredményt.
- Összességében végig irányítottuk a mérkőzést, a lányok megoldották a rájuk kiosztott feladatokat, így magabiztosan győztünk – mondta Gyurka János.
A következő mérkőzést újra hazai pályán játssza a csapat a Nagyatád ellen március 14-én 18:00 órakor.
Veszprém Beton KC - Szentendrei NKE 35:25 (17:15)
Veszprém, 200 néző
A mérkőzés alakulása: 3:3, 5:5, 9:5, 9:9, 12:12, 15:13, 17:15, 21:16, 23:19, 27:19, 29:22, 31:24, 35:25
Veszprém Beton KC góllövői:
Weigel 10, Smidéliusz 6, Horváth 5, Koszorús 5, Velky 4, Szekeres 2, Bognár 2, Tordas 1
Szentendrei NKE legjobb góllövői:
Grósz 10, Vizi 5, Fehér 4
Kiállítások: 10 ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4 ill. 8/7